Az I. Téli EKE tábor 2005. március 3-6. A Gyergyószentmiklós melletti 4-es motelnél
Diavetítő-körút Erdélyben a 2500 kilométeres expedícióról : Kárpát-Koszorú Nemzetközi Túramozgalom
Megjelent az Erdélyi Gyopár 2004 / 5 száma
Túrázzon velünk a Magas Tátrában!
Mályi József: Máramarosi - havasok ukrajnai részének az Asztagtól a Tatár-hágóig terjedő szakasza (2004. július 11-től 16-ig).
Mályi József :Kárpát-Koszorú Nemzetközi Túramozgalom - Krasznától Ukrán határig
Kedves Annamária: Radnai gerinctúra a Kárpát-Koszorú Túramozgalommal
Csima Mihály : Bodzafordulótól a Borsai hágóig…

Új képek a Kárpát-Koszorú expedícióról:
Petrozsény - Olt-szoros
Olt-szoros - Plaiul Foii menedékház (Királykő)
Plaiul Foii - Királykő - Bucsecs - Brassó
A Plaiul Foii menedékháznál
A Brassói EKE-sek a Kárpát-Koszorú tagjaival a Nagykôhavason
Nagykohavas-Csukás
Bodzaforduló-Csíkménaság

Mályi József: Kárpát-Koszorú Expedíció Fogarasi-havasok – Királykő – Bodzaforduló 2004. május 17. – június 4.
Bardócz Péter (www.brasso.ro):Találkozás a Kárpát Koszorú Nemzetközi Túramozgalom tagjaival!
Mályi József: Hírek a Kárpát-koszorú Nemzetközi Túramozgalomról
Kedvezményes ATTA - túrafelszerelés vásár EKE és MKE tagok részére
TÚL AZ ELSŐ MEGPRÓBÁLTATÁSON - elindult a Kárpát-Koszorú Nemzetközi Túramozgalom
Kárpát-Koszorú Nemzetközi Túramozgalom (Orsova - Hainburg)
2004-es Jókai Mór teljesítménytúrák
Oktató jellegű CD-lemezek (EKE szatmár)
Tragédia a Kakastaréjon
Gentiana-közgyűlés
Meghívó az EKE XIII. Vándortáborába
Nemzetközi Kárpát-Koszorú túramozgalom
Az EKE vendége volt Erőss Zsolt
EKE kirándulások képekben
Előfizetési lehetőség az Erdélyi Gyopárra !
Reklámozzon az Erdélyi Gyopárban!
2004-es teljesitménytúrák Magyarországon és Erdélyben

Szervező: a Gyergyói EKE
Időpont: 2005. március 3-6.
Helyszín: a Gyergyószentmiklós melletti 4-es motel
Szállás:
– a 4-es motelben (2-4 ágyas szobákban) –175.000 lej/fő/nap
– a síházban (menedékházi körülmények: WC kint, mosakodás lavorban, de aragázzal felszerelt konyha) – 75.000 lej/fő/nap
Étkezési lehetőség:
– félpanzió (reggeli + bőséges vacsora) – 150.000/fő/nap a 4-es motelben

Program:
Március 3., csütörtök:
– a résztvevők érkezése, elszállásolása (a korábban érkezők sízhetnek az 5-ös kilométernél, felvonóval ellátott sípályán)
– ismerkedés
– 18.00 órától: a találkozó megnyitója
Március 4., péntek:
– 9.00 órától: sítúrák (a hóviszonyoknak megfelelően)
– sízés az 5-ös km pályán
– 18.00 órától: diavetítések, élménybeszámolok, humoros vetélkedők
Március 5., szombat:
– 9.00 órától: sízés az 5-ös km pályán
– sítúrák (a hóviszonyoknak megfelelően)
– 19.00 órától: díszvacsora, diavetítések, vetélkedők, diszkó (vagy nótaest)
Március 6., vasárnap:
– 10.00 óra: a találkozó bezárása, kiértékelése
– sízés az 5-ös km pályán
– hazautazás
Különleges programlehetőségek igény szerint:
– korcsolyázás a gyergyószentmiklósi műjégpályán: péntek, szombat (március 4, 5): 15-17 óra
– lovas szánkirándulás: péntek, szombat (március 4, 5)
– téli lovaglás
– lovas sízés
– ingyenes síoktatás kezdőknek és haladóknak
Költségek:
– a szervezési költségeket a Gyergyói EKE vállalja fel
– az 5-ös km felvonó használata kedvezményesen
– díszvacsora: 190.000 lej/fő
– az esetleges szállítási költségek
Jelentkezni 2005. február 25-ig lehet, a következő számokon/címeken:
Dr. Gereőffy Ferenc:
tel: 0744-392523, 0266-364227
e-mail: primadent@xnet.ro
Vadász Sz. István:
tel: 0741-086701, 0266-364701
e-mail: huboka@kabelkon.ro

Déva - Január 21 péntek 18 óra Szent Ferenc Alapitvány
Brassó - Január 22 Szombat 16.30 Áprily Lajos Gimnázium Diszterem
Sepsiszentgyörgy - Január 23 Vasárnap 18 óra Székely Nemzeti Muzeum
Kommando - Január 24 Hétfő - 10 ora Általános Iskola
Bereck - Január 24 Hetfő 18 óra Művelődési Kőzpont
Csikmenasag - Január 25 kedd 18 óra Xantus Keresztes Általános Iskola
Csikszereda - Január 26 Szerda 18 óra Szakszervezetek Művelődési Háza
Szekelyudvarhely - Január 27 Csütörtök Polgármesteri Hivatal Szent István terem
Gyergyoszentmiklos - Január 28 péntek 18 óra Pro Art Galéria
Marosvasarhely - Január 29 szombat 18 óra Aquaserv(volt Közüzemek) klubterem
Nagybanya - Január 30 , Vasárnap 18 óra Teleki Magyar Ház
Szatmarnemeti - Január 31 hetfő 18 óra Kölcsei ferenc Főgimnázium diszterem
Zilah - Február 1 kedd 18 óra Kálvineum
Kolozsvar - Február 2 , szerda 18 óra , Brassai Sámuel Liceum diszterem
Nagyvarad - Február 3, csutortok 18 óra, Lorántffy Zsuzsanna Egyházi Központ múzeumterem
A vetítés részleteirol a 0723-159000 számon lehet érdeklodni.

Szervező: az Erdélyi Kárpát-Egyesület, Egerből csatlakozik hozzánk egy busznyi emberrel az ottani Kárpát Egyesület.
Szállásunk Tátralomnicon lesz, a Hotel Tatranec kempingjében, sátorban illetve faházikóban.
Költségek (út + szállás):
- sátorban (min. 2 ember/sátor): 70 EURO
- faházikóban (6 ágyas, fürdővel): 90 EURO
Az étkezést mindenkinek saját magának kell biztosítania.
Az autóbusz augusztus 11-én, szerdán indul Székelykeresztúrról, hajnalban (az indulás időpontját ezután fogjuk egyeztetni), majd megáll Marosvásárhelyen, illetve Kolozsváron. A résztvevők tetszés szerint a 3 város bármelyikében ülhetnek fel a buszra.
Lehet jelentkezni egy hegyivezetős csúcsmászásra is.
A tavaly a Gerlachfalvi-csúcson voltunk, az idén a Lomnici-csúcs van tervben, de – az EKE külön kérésére – az idén mind a két túrára lehet jelentkezni, a Lomnici-csúcs augusztus 14-re, a Gerlachfalvi augusztus 16-ra van beütemezve.
A díj kb. 1 millió lej (1000 korona). 5 embert kötnek össze a vezetővel, így megy végig a csapat a csúcsig és vissza.
Köves Gyula ígérte, hogy megpróbálja az idén is elintézni a Gerlach-ot is (azt nem tudom, hogy ez melyik nap lenne …. Nem lesz egyszerű a szállítás megoldása a Gerlach-ra, most, ha csak egy pár EKE-s jelentkezik).
NAGYON FONTOS: kérjük azokat, akik még nem jelezték, részt szeretnének-e venni a vezetős csúcsmászáson, minél hamarabb jelentkezzenek, mert le kell időben foglalni a vezetőket, már így is el vagyunk késve.

Aug. 11. Kolozsvár – Eger, du: egri városnézés, szállás a Szt. József Kollégiumban

Aug. 14. a) Hegyivezetős csúcsmászás (Lomnici-csúcs – 2632 m)

b) Csorba-tó – Popradi tó – Szimbolikus temető – Popradi tó

Párhuzamosan megy a lentebb mellékelt menedékházas túra, de ez azt feltételezi, hogy a résztvevők menedékházakban aludjanak, ami eléggé költséges (így ezt csak útmutatóként küldöm, ez nagyjából követi a Kárpát-Koszorú útvonalát).

1. nap Tátralomnic – Kőpataki-tó (lanovka) – Zamkovszki menedékház mi.:1,5 h szint: -

2. nap Kis Tarpataki völgy – Téry-ház - Vöröstorony-hágó – Betyár menedékház – Nagy Tarpataki völgy-Zamkovszki mh.
mi.: 9 h szint:1365 m
fakultatív túra: Hegyivezetős csúcsmászás (Lomnici-csúcs)

Jelentkezni Veres Ágnesnél lehet:
e-mail: averes@edrc.osf.ro
Tel: 0723-159000
Otthon (este): 0264-580916


Beszámoló a kárpátaljai rész első szakaszáról

A román határőrség, az előzetes bejelentkezésünk alapján, készségesen megengedte, hogy a túránk a román-ukrán határ mentén, a román oldalon vezessen. Még azt is megengedték volna, hogy az elágazásnál, vagyis a vízválasztó főgerinc tovafutó részén, az Asztag csúcsnál beforduljunk a Cserna Hora felé, de az ukrán határőrségtől reménytelen volt ezt az engedélyt megkapnunk. Olyannyira reménytelen volt a helyzet, hogy nagyot kerülve, Magyarországon keresztül kellett átlépnünk Ukrajnába - Kárpátaljára. Rahótól 29-en indultunk el, vissza az Asztagra (1655m). Tiszabogdányban az ukrán határőrségen jelentkeznünk kellett, minden résztvevő adatát meg kellett adnunk. Egy darabig katonai szállítóbuszokkal utaztunk a Fehér - Tisza forrásvidéke felé. Útközben, Luhinál még egy sorompó állta utunkat, ahol belépődíjat szedtek "belépődíj a bioszféra területére" címen. A belépőjegyek díját aszerint határozzák meg, hogy mennyire zöldfülű a belépni szándékozó turista. Számlát vagy jegyet, ritkán adnak. A pénzek ismeretlen utakat járnak be ezután. Az bizonyos, hogy a bioszféra rezervátum, vagy a Kárpáti Nemzeti Park nem sokat lát belőle. A turistautak elhanyagoltak, egyre inkább benövik a burjánok, a törpefenyők. Ahol nagyobb helyi turistaforgalom van, ott piramisokat alkotnak a szeméthegyek. A szemétdombok építőanyaga leginkább a pillepalackokból áll.
A buszokból kiszállva, a Fehér-Tisza forrása felé kapaszkodtunk ki. Nagy lendülettel értünk fel a határsávba, melyen néhány napja továbbmentünk és fordultunk le róla Románia - Várkő felé. Most két órát szántunk arra, hogy megtaláljuk a táblával jelölt Fehér-Tisza forrását. Nekünk ugyan a táblát megtalálni nem sikerült, de egészen magasan, a gerinchez közel, több forrást is találtunk, melyek közül
bármelyikre illeszthető lehetne a főforrás címke. A keresgélés után, elindultunk az ukrán-román határsávban fel az Asztag piramisszerű csúcsára. Most az útvonalunk pontosan ellenkező irányban volt, mint néhány nappal ezelőtt.
Akkor a határsáv román oldalán ballagtunk, most a kényelmesebb ukrán oldalon a kidózerolt úton. A csúcsra meredeken kellett visszakapaszkodnunk. Messziről láttuk, hogy az ukrán határőrök már várnak ránk. Kis izgalommal vártam, hogy a tiszabogdányi engedélyünk megvéd-e az igazoltatáskor. Még a zöld határon, élő ukrán határőrrel nem találkoztam. Most mi lesz? Nem lett semmi, mert már lementek a csúcsról, mire mi felértünk. Az újabb csapattal újabb csúcsfotókat készítettünk, ahogy idáig megszoktuk. (Bár az új csapatnak nem jelentett akkora élményt a régi magyar határ elérése, mint a korábbira, azért még jócskán kattogtattuk a fényképezőgépeinket.) Kis pihenő után, elhagytuk a jelenlegi országhatárokat és elindultunk Ukrajna belseje felé, Kárpátalját Keletről határoló vízválasztó gerincen. Ahogy a csúcsról leértünk az Asztag bércre, mégis megtörtént az élő ukrán határőrökkel való találkozás. Határsértést nem követtünk el, büntetéstől már nem kellett félnünk. A két határőr a román állampolgárságú társaink adatait szolgamód felírták kicsiny füzetükbe. Az ukrán és magyar turisták adataira nem voltak kíváncsiak, csak még arra, hogy fotóztunk-e a környéken. Megnyugtató válaszunk után, utunkra engedtek anélkül, hogy kihúzták volna a filmjeinket a fényképezőgépeinkből - ahogy azt a Szovjetunióbeli időkben már elszenvedtük. A csapatunkhoz tartozott a Duna televíziónak dolgozó Zánki Pil Zsuzsa rendezőasszisztens és az operatőr Kébel Ádám. Csodálatos fények és beállítási lehetőségek mellett, hátizsákjukban maradt a professzionális videokamera. A Szovjetunió felbomlott, a rendszer még él, továbbél.
Az Asztag bérc tetején széles köves, kocsiút vezet. Két oldalán szögesdrót maradványok emlékeztetnek arra, hogy errefelé, komoly határőrizet volt. Sokfelé, hiányoznak a szöges drótok. Az anyag nem vész el, csak helyet cserél, megtalálhatók a közeli tanyák kerítéseiben.
Az Asztagtól kezdődően, a vízválasztó gerinc és az Ezeréves határ mentén, a mai napig megtalálhatók a trianoni "BÉKE" lengyel / csehszlovák határkövei. Azokat jól lehetett követni, mert ötven-száz méter távolságra vannak egymástól. A kövek teteje jelzi, hogy a következő határkő, milyen irányban található. Jó, ha tudjuk, merre járunk, azért nézegettük a térképeket, de a tájékozódáshoz, bőven elégséges volt a régi atársáv. Ha mégis kétségeink támadnának, akkor csak egy pillantást kell vetnünk jobbra vagy balra, ahol az Árpád vonal lövészárkai emlékeztetnek a Második világháborúra. A lövészárkokról már régóta beszélgettünk, mivel szinte minden szakaszon találkoztunk velük. Az Árpád vonal hősies védelméről a velünk kiránduló - túrázó történelem tanárok is sok előadást tartottak nekünk. Sokáig, odaadóan hallgattuk a történeteket, de a Föld sebeit, az emberek összeférhetetlenségének nyomait, ilyen hosszan látni, már nyomasztó érzés. A nyitott gerincszakasz a Waskul (1734[Fulop Agnes] m) csúcs előtt véget ér. Onnan már a borókásban vezető ösvényt vigyáztuk, el ne tévesszük, mert akkor bozótharc következik, és az nem jó. A csapat eleje hamar elérte a csorna horai Pop Ivánt (2022m) csúcsát, ahol a lengyelek epítette csillagvizsgáló erődítmény épület maradványait találta meg. A csapat második fele, kissé kényelmesebb tempóban igyekezett a csúcsra. Jutalmuk a tájban való bőségesebb gyönyörködés volt, háromnegyed órás jégesővel fűszerezve. Két órai fagyoskodás után indultunk tovább a csúcsról. A túranapból nem maradt sok hátra, ezért a közeli Brebenyeszkul tóhoz ereszkedtünk be. Itt hiába találtunk több kis tavacskát is, a vizeket jó volt megszűrni. Reggelre kelve, a sátrak belülről bejegesedtek. A Pop Iván és a Hoverla (Hóvár - 2058m) közötti gerinc viszonylag éles, kitett gerincszakasz. Jól járható. Sokan egy napos túrát tesznek Kőrösmezőről a Hoverlán keresztül a Pop Ivánra oda-vissza.

Jó volt újra találkozni a Kárpát-Koszorú Túramozgalom résztvevőivel. Kedves, ismerős arcok, szívből jövő mosolyok, a szokásos viccelődések. Már olyan sokat túráztam velük, hogy úgy tekintem őket, mint az én kis “hegyi családomat”. A nagy adag vidámság mellé fagyitortát vittem a fiúknak, hisz az ilyen városi luxust nélkülözni kénytelenek. Bár az is igaz, hogy mostanában nemcsak porlevest, hanem lecsót, gombatokányt, dióslaskát és tejberizset is főznek fent a gerincen. Persze, mindehhez a hozzávalókat cipelni kell a zsákban, ami bizony nem kis dolog a Radnaiban levő szintkülönbségek esetén. De megéri sorra felmászni a csúcsokra, mert mindenütt más és más szépség fogad.
Első reggel a bláznai táborból ostromoltuk a Vörös-csúcsot, majd a Kis-Ünőkő (Lála-csúcs) és az Ünőkő következett. Eléggé szétszóródott a csapat - mivel későn indultunk, az eleje rohant, és azok, akik fotózni akartak, minduntalan elmaradoztak. Máris megvolt az ok a vitára. Az elsőknek nem volt elég türelmük bevárni a végét, zsörtölődtek, miért nem igyekszik már egy cseppet mindenki. A hátsók pedig alig értek fel a csúcsra, megszusszanni se volt idejük, máris indult a csapat tovább. Állandó feszültség keletkezett emiatt, hol itt, hol ott pattant a szikra. Estére viszont megnyugodott mindenki. Táborverés után még körbesétáltuk a Felső (Kis)- és Nagy-Lála tavakat, megcsodáltuk a vízesést és a Lála-patak feletti hóalagutat, majd békésen tértünk nyugovóra. Nem sejtettük, hogy másnap reggel havazás fog ébreszteni. Persze, nem tartott sokáig a júliusi hó, de arra pont elég volt, hogy jókedvet hozzon a csapatnak. Sokat számít, hogyan indulunk el reggel. Egy kis morgolódással olyan könnyen el lehet rontani az általános jó hangulatot. Hegyen sokkal érzékenyebb az ember, mert nemcsak a természet erőinek van kiszolgáltatva, hanem túratársaival is össze van zárva, egymásra van utalva. Emiatt szoros barátságok szövődnek egy-egy túrán, mintha a végtelen kék ég alatt könnyebben nyílna meg mindenki. Jobban odafigyelünk a másikra, segítjük és biztatjuk, s így észrevétlenül kerülünk közelebb egymáshoz. A természetet csodálva hosszú és mély beszélgetések alakulnak ki – melyekre a városi rohanásban talán sose lett volna alkalom. De épp ez a jó a hegyen, megszűnik a mindennapos hajsza, elfelejti az ember minden gondját-baját, mintha csak elfújná a szél az összegyűlt hétköznapi stresszt. Teljesen átalakul az életritmus, a reggeli napfelkelte-nézés, békés teázgatás után lebontjuk sátrainkat és kíváncsian indulunk, arra gondolván, mi újat hoz vajon a mai nap. Bármerre megyünk, mindenütt meseszép tájak várnak. Hatalmas rododendron mezők, magányos, sziklás csúcsok, több méteres hópárkány maradványok.
Így haladtunk második nap a Coasta-Netedă, Csicsa- és Ember-csúcsokon keresztül a Lovak-taváig, igaz néha a ragyogó napsütést megzavarta a köd vagy a szél. De lelkesedésünk megmaradt, sátorverés után még elmentünk sétálni néhányan a Puzdra völgyébe. A Gonosz-kő alatt kitartóan ömlött az eső, de minket ez se zavart, csak csodáltuk a tájat, sziklákat, fenyvesket, elrejtett kis tavakat.
A harmadik napra leginkább a véget nem érő rododendron mező volt jellemző, mintha varázsszőnyegen járnánk, nem akart elfogyni. Csodálatos látvány, ahogy az egész hegyoldalt beborítja a rózsaszínű virágtakaró. Az ember szinte szárnyrakel ennyi szépségtől. Lelkendezve mentünk át a Galac- és Laptelui-csúcsokon, kis kitérőt tettünk a Puzdrára majd a La Cărţi fele, végül kis bolyongás után a ködben lesátraztunk a Rebra-tónál. A délutáni túra itt se maradhatott el, a Bukuly-tavakat kerestük meg, külön megcsodálva mindhárom tó varázslatos szépségét. Fantasztikus, mennyi nyugalmat és békét sugároznak a sziklák közé elrejtett kis tengerszemek. Az ember csak leül egy kőre és teljesen belefeledkezik a víz játékába, mintha minden egyéb megszűnne létezni. Ez a jelenség minden egyes tónál megismétlődik, maga a visszatérő, soha meg nem szűnő csoda.
Negyedik nap mintha azt akarta volna megmutatni a természet, hogy gonosz is tud lenni, fújt a szél és esett rendületlenül, szinte átszaladtunk a Bukuly- és Rebra-csúcsokon. De annál szebb volt a Nagy-Pietroszra való megérkezés. Felszállt a köd és csodálatosan rajzolódott ki mögöttünk a sok ismerős csúcs, messzire szárnyalt tekintetünk. Szinte egyszerre ölelhettük át mindazt a szépséget, amit egész úton magunkbaszívtunk. E felejthetetlen csúcsélmény után leereszkedtünk a Mosolygó (Iezer)-tóhoz, melyet a Radnai-havasok legszebb tavának tartanak. Fodrozódó vizében a körülötte levő sziklaóriások tükröződtek, hófoltok keveredtek a tarka virágpompával. Búcsúzott tőlünk a hegy, lelkünk megtelt szépséggel, jósággal, szeretettel, mintha attól a röpke boldogságtól, amit a természet nyújtott nekünk, emberségesebbé, igazabbá, tisztábbá váltunk volna.

2004. június 3-12.

Krasznára 2004. június 3-án érkeztünk meg. A szállásunkat Dukrét Lajos, az EKE Háromszéki Osztályának elnöke rendezte el, a volt pionírtáborban. Látható volt, hogy a tábor tulajdonosa gondos ember, fejleszti a tábort, de még bőven van teendője. Itt mindenesetre jól éreztük magunkat. Sikerült megfürödnünk. Másnap, június 4-én, a pihenőnapon a csapat aktív része, turistákhoz méltó módon, Zakariás Antal vezetésével egy egész napos túrát tett a közeli Sasok tavához a Siru-hegységbe, a gerincút mentén. Este vacsorára voltunk hivatalosak Dukrét Lajos barátunk vendégeiként. Alapos tájékoztatást tartott a környék névhasználata átkeresztezésének történetéről.

Az újabb szakasznak csak a gerinccsapat (5 fő) vágott neki. Nem a vízválasztón indultunk el, a legegyszerűbb gerincutat választottuk, mely Kommandó felé vezetett. Őserdő jellege volt a gerincútnak. Alig járják, erdei út nem vezet rajta. A Kis- és Nagy Bóta közötti viszonylag éles gerincen egy olyan komoly vadászlest találtunk, ahonnan biztosan medvére vadásztak. Belül vakolva volt. A Nagy Bászka-patak völgyén keresztül vettük célba Kommandót, a valamikori kis erdei vasút mentén. Az 1963-ban felszámolt erdei kis vasútnak már alig van nyoma. A talpfákat is felszedték, néhol a Bászka-patak elmosta a töltést.

A Csokor-hegy lábánál egy erdészház található, mely mintagazdaságot működtet. Mi, „geológusokként”, príma szállást kaptunk. Szemerkélő esőben hagytuk el kitűnő alvóhelyünket. Utunk során sok helyen gyönyörű talajrétegződést láthattunk. Nagy örömmel vizsgáltuk ezeket.

Kommandóra beérve meglepett, hogy már az első házaknál is tudtak rólunk, láttak a TV-ben. Megkerestük a helyi iskolaigazgatót, Fazakas Gyula bácsit, aki engem, mint régi jó barátját, nagy örömmel fogadott. Kommandó valamikor fakitermelésből élt, több fűrészüzeme volt. A környező völgyekből kisvasútak szállították a fát. A síneket felszedték, a temetőktől kezdve a köztéri korlátokig mindenütt hasznosítják azokat. A településen lévő majd mindegyik váltót Krisztián, a „bakterjelölt”, alaposan megvizsgálta, hogy működik-e.

Kommandótól Fazakas Gyula bácsi és veje szállított ki minket a Lakóca lábához. Két óra alatt felértünk a csúcsra, ahol meteorológiai állomás működik. Nemrég újjították fel az épületeket. A környezete elhanyagolt, szemetes.

A gerinc élében többször láttunk lövészárkokat, a második világháborús Árpád-vonal nyomait. Határköveket nem találtunk, mert azokat a román katonai alakulat szisztematikusan kirobbantotta. A vízválasztó a Mucsát-tetőről fut le az Ojtoz-hágóba. Mi a hágópont előtt beereszkedtünk Bereckre, Gábor Áron szülőfalujába. Dukrét Lajosnak köszönhetően a Kultúrpalotában volt szállásunk. A kissé túlméretezett épület igazgatója, Balogh András, aki lelkes turista is, nagy szeretettel és tisztelettel fogadott minket.

Khell Ödön bácsi, a Gábor Áron Alapítvány elnöke, mesélt a városkáról, annak történelméről és Gábor Áronról. A szállásunkat és az ünnepi vacsoránkat az Alapítványnak köszönhetjük. A környéken számtalan látnivaló van, és ezt mind meg szerették volna nekünk mutatni a helybéliek, de időhiány miatt csak azt tudtuk megígérni kedves vendéglátóinknak, hogy ide, Bereckre még visszatérünk.

Másnap reggel, június 9-én a csapathoz csatlakozott Kovács István magashegyi túravezető Kézdivásárhelyről. A frissen festett piros csíkot követtük az Ojtoz-hágótól. Gyengén szitált az eső, de az utat a köd ellenére is jól tartottuk.

Lóbércen keresztül mentünk fel a Répát-tetőre. Az első expedíció idején az 1995. novemberi széldöntés miatt itt volt számunkra a legkeservesebb a haladás. A kidőlt fákat már elszállították, de még egy-két helyen ott fekszik a fa az ösvényen.

Kovács Istvánnal, aki akkor is velünk járt a Répát-tetőn, emlékképet készítettünk egy kiszáradt, kidőlt fa tetején. Itt még nem telepítették újjá a fenyvest. A Káposztás-havas előtt álltunk meg sátrazni egy esztena közelében. Bizonyos értelemben hibás döntés volt, mert az esztena kutyái éjjel átjártak hozzánk szerenádot adni. A koncert második felvonásába mi is bekapcsolódtunk néhány petárdával. A mi részvételünket a kutyák nem díjazták és hazaballagtak. Reggel, miután a nyájat a legelőkre kiterelték, az otthonmaradt pásztor bálmossal vendégelt meg minket. A számlát Kovács Pisti állta.

Másnap, június 12-én Csíkmenaság felé haladtunk tovább. A térkép szerint a Nagy Rugát közelében található a Sugárok kútja (Úz-forrás), de méréseink szerint legalább 2,5 km-rel arrébb van, az Óriás-tetőtől délkeletre. Zsigmond Enikő legújabb Csíki-havasok térképe már helyesen mutatja a forrás helyét.

Régóta azt tartom, hogy a kalandozásoknak, nagy túráknak, expedícióknak az igazi értéke az emberekkel való találkozásokban van, főleg itt, a Kárpátokban. Az első Kárpát-Koszorú expedíció idején ismerkedtem meg a pottyandi Bartalis Lászlóval. Ő akkor Imre István és Fénya József társaságában kísérelte meg, hogy velünk tartson Csíkmenaságtól az Egyeskőig. Ez akkor csak részben sikerült. De a találkozásból máig tartó barátság szövődőtt közöttünk. Később, Bartalis Lászlón keresztül, bepillanthattam a csíkmenaságiak ünnepeibe, hétköznapjaiba. Láthattam munkától verejtékező és ünneptől vidám arcukat. Megkóstolhattam a bükkfaparázson sütött, eredeti, ősi kürtöskalácsukat.

Vártam az újbóli találkozást régi csíkmenasági barátaimmal: Bartalis Lászlóval (Laczkóval), feleségével, Zsuzsannával és Szőcs Lacival. Tudtam, hogy lelkesen készülnek a Kárpát-Koszorú túracsapatának fogadására. Kicsit eleredt az eső amikor beértünk Csíkmenaságba, az Árpád-kori templomhoz. A megbeszéltekhez képest két órát késtünk. Az utcákon nem láttunk senkit, de ahogy a faluba beértünk, szinte azonnal előkerültek barátaink. Őrszemeket állítottak. Azok vitték a hírt: megjöttek a turisták!

Lackó, mint vérbeli turista, jól tudta, hogy a mifélénknek – izzadt, piszkos vándoroknak – mire van leginkább szükségük. Szállásunk Jakab Levente majdnem kész házában volt, üres, nagy szobákban. Együtt lakhatott az egész csapat. Megfürödhettünk. Piszkos ruháinkat elvették tőlünk, elvitték kimosni. Szinte nem maradt rajtunk semmi sem. Este várt ránk egy közös vacsora és a helyi természetbarátok kíváncsiságát kielégítendő beszélgetés az iskola tornatermében. A depós autónkat másnap estére vártuk, ezért vendéglátóink öltöztettek fel, saját ruháikba. Mivel ők általában közepes vagy alacsony növésűek, Krisztián és Polgár Lajos túratársunk kicsit mókásan festettek a kölcsönkapott ruhákban. A bőségesen terített asztal után beszélgettünk, majd késő éjjelig tartó éneklés következett. Vendéglátóink: Bartalis László, Bartalis Zsuzsanna, Mátéfi László, Mátéfi Mária, Jakab Károly, Jakab Hajnal, Jakab Levente, Erdélyi Júlia, Szőcs László, Károly Veronika, Tompos Sándor, Tompos Judit, János Gyöngyvér, Adorján István, György Tibor, György Mária, Alpár Pál és az iskolaigazgató, Kopacz Edwárd. Mind fiatalok. Egy helyi egyesületet hoztak létre Csíkmenasági Őrálló Közösségmegtartó Egyesület néven. Dalokat írnak hazaszeretetről és arról, hogy a fiatalok ne hagyják el otthonaikat. Vidám dalokat írtak a Trabantról és a Dacia autóról is, mely „nem akar a földön járni, felszállt inkább a fejünk fölé…". Másnap, vasárnap, elmentünk a híres, Árpád-kori csíkmenasági templomba szentmisére. A mindenféle öltözetben, nem éppen vasárnapi templombajáró ruhában, próbáltunk elvegyülni a hívek között. Kevéske sikerrel. A szentmise után Tompos Sándor helyi történelemtanár elmesélte a templom és Menaság történetét. A túracsapathoz még sokan csatlakoztak, helyiek is, mások is, úgyhogy elleptük a kultúrház fölötti domboldalt, hallgatva Tompos tanár úr előadását. Az új korra egyre jellemzőbb módon, sokakat láttunk kimenni a közeli dombtetőkre telefonálni, mert ott volt „térerő”. Úgy hatott, mintha most ott lennének a nyilvános telefonfülkék. Voltak akik a pityókát kapálták, mellettük mások keresték a térerőt …

Menasági fiatal barátaink minden napra beosztották egymás között, hogy ki látja ebédre vendégül a gerinccsapatot. A feladat az egyik napon Jakab Károlyékra, a másikon Mátéfi Laciékra esett. Amikor Magyarországon Erdélybe készülő turisták kérdeznek engem, hogy hol, melyik kempingben vagy panzióban szálljanak meg, mindig azt mondom: keressenek szállást magánházaknál, mert feledhetetlen találkozásokban lehet részük. Most mi is (újra és újra) részesei lehettünk a szeretetteljes fogadtatásoknak.

Június 13-án, vasárnap délután a csíkmenasági iskola tornatermébe újságírókat hívtak meg, hogy minket faggassanak a túramozgalomról. Most a csíkszeredai sajtót nem érdekelte ez a lehetőség. Nem érdekelte a Duna Tv-t sem, pedig lett volna mit mondanunk az eltelt időszakról és arról a nagyszerű kezdeményezésről, amit az itteni Őrálló Közösségmegtartó Egyesület tagjai tesznek.

2004. június 13-20.

Kétnapos pihenőnk után két magyarországi – Dr. Király Gabriella és Szóráth József – és hat erdélyi – Solti Imre, Fénya József, Imre István (Csíkszereda), Kedves Annamária (Marosvásárhely), Lengyel Gyöngyi (Kolozsvár) és Mátéfi László (Csíkmenaság) – csatlakozóval 14 főre szaporodva, Mátéfi László és Imre István túravezetésével kezdtük meg a Csíki-havasok, a Naskalat, a Nagyhagymás és a Gyergyói-havasok bejárását. Mátéfi Laci elvezetett egy katonasírhoz, mely hét magyar honvéd emlékét őrzi. Jólesett látnom, hogy fiatal emberek milyen tisztelettel őrzik őseink emlékeit, tisztelik a helyi időseket. Aznap eljutottunk Kőnyakához. Alattunk terültek el a gyimesi falvak, a magyar népzene és néptánc tiszta forrásai. A csíki fiatalok, az 1995/96-os expedíció emlékére már ötödik éve rendszeresen megszervezik a Csíki 60 km-es túrát Csíkmenaságtól az Egyeskőig. A 14 fős társaságot Mátéfi Laci az Egyeskőig vezette. Innen Imre Pisti vette kezébe az irányítást. Alaposan felkészült az útra, hosszú, lelkes beszámolókat tartott a gyengébb túratársaink nagy örömére. Korábbi megbeszéléseink alapján a gyergyószentmiklósi EKE-s barátainkkal az Egyeskőnél találkoztunk volna, de azt lekéstük. Másnap a Nagyhagymás tetején vártak ránk csípős, hideg szélben. Nagy ünnep kerekedett az általuk állított nagy fémkereszt tövében, mikor ott találkoztunk. Dr. Gereőffy Ferenc, Dezső László, Dezső Matyika és Gáll Endre fogadott minket. A csúcstól a Fehér-mezőig kísértek tovább. Estére újabb randevút adtunk egymásnak a Pongrác-tetőn. Az meghiúsult valamiért. Mi ott sátoroztunk, ahol egy fa turistaház éli utolsó napjait. Másnap, június 18-én indultunk tovább a Pongrác-tetőről. A Gyergyói-havasok Rácz-féle térképe nem találkozik a valóságos turistajelzésekkel. Sokszor megkavart minket. Mivel a csapatban sok volt a túravezető, Imre Istvántól engedélyt kértem és kaptam a mai napra, hogy a saját tempómban haladhassak. Velem tartott az újonc magashegyjáró turista, a kolozsvári Lengyel Gyöngyi. Már rég megtanultam, hogy ne a jelzések után menjek, hanem a domborzat – vízrajz után tájékozódjak. Bár a vízválasztó főgerinc követése néha kemény bozótharccal társult, mindig találtunk függőleges csík turistajelzést. Komárnok-tetőn (1248 m) adtunk találkát egymásnak, tőlünk 4 km távolságra. Sietve érkeztünk meg a néhai vasútállomáshoz, ahol az „előttünk haladó” társaságra másfél órát vártunk. Mindig tudtam, hogy gyors vagyok, de ennyire? A vasútállomás helyére épült tanya tulajdonosa, Márton György megengedte, hogy a kaszálóján sátrazzunk. Fénya Józsi túratársunk szakszerű mozdulatokkal lekaszált egy megfelelő nagyságú területet.

Másnap Borszéken vártak a marosvásárhelyi EKE-osztály tagjai. Kevés, hamar teljesíthető szakasz maradt hátra a Gyergyói-havasokból. A 95-ös széldöntésnek alig maradtak meg a nyomai. Viszonylag jól lehetett haladni a gerincen. Néha felnőtt ciheresben kellett az utat keresnünk. A könnyű, rövid útra délután két órai érkezést ígértünk Dósa Laciéknak. Többen elénk jöttek Borszékről. Egy nagyot aludtak, mire eltrappoltunk mellettük. Óriási ovációval, pálinkával és borszéki borvízzel köszöntöttek minket. Egy túraszakasz ismét véget ért. Hamarosan újabb veszi kezdetét. Addig is újabb találkozások örömének adjuk át magunkat, most a marosvásárhelyi EKE-sek vettek védőszárnyaik alá.

Borszék az ásványvizéről lett híres. Száműzetésében már Kossuth Lajos is kóstolhatta borvizét, 70. születésnapja alkalmából, 1872. szeptember 19-én. Gazdag villák épültek a városka fölé. Változatos alaprajzú házakat csodaszép tornácok, erkélyek díszítettek. A viharos idők, az esztelenség és az irigység sorra rombolta le azokat. A volt tulajdonosok most kezdik visszakapni régi ingatlanjaikat, amiket már alig lehet megmenteni az enyészettől. Dr. Péterffy Anna és rokonsága közös erővel igyekszik rendbehozni a visszakapott tulajdont. A tűzoltómunkákon talán már túlvannak, de még egy pár szobában plafon sincsen. A felújítás alatt álló villában, kitakarított szobákban kaptunk szállást.

Hamarosan megérkezett a Bogya Zoli vezette ATTA-s depóautónk. A kolozsvári helyhatósági választások alkalmával történt változások örömére (sikerült leváltani a régi polgármestert) finom süteményt küldött a túracsapat részére Veres Ági. A süteményekkel roskadásig telerakott asztalra még az is elfért, sőt, hamar el is fogyott. Este tábortüzet raktak a marosvásárhelyi fiatalok. Előkerült egy gitár, körbeülték a nótafák. Messze Magyarország határaitól kis fehér füzetecskékből Illés, Omega és még sok más magyar dalt énekeltünk. A régi szép magyar népdalok helyét sajnos a modern műdalok foglalták el. Talán már nincs messze, hogy a régi magyar népdalokat, amit főleg Székelyföldről gyűjtöttek, teljesen elfeledjük. A lelkes és szeretetteljes fogadtatást, vendéglátást ezúton is hálásan köszönjük a házigazdánknak és a marosvásárhelyi EKE-osztály tagjainak.

2004. június 21-25.

Június 21-én 32-en indultunk el Borszékfürdőről a Kelemen-havasokba. Tizenhárman Magyarországról: Varga András, Szili Mátyás, Sztarenszky Róbert, Horváth László és Dr. Fehér Ágnes – a „Margita 344,2” TSE turistái Gödöllőről –, Nagy Attila Norbert (Sör Norbi), Magyar Zoltán, Victor Mónika, Domokos Attila, Dezsény Zoltán, Csoma Sándor, Szakál Alex, Pelsőczy Attila Budapestről, tizenhárman Erdélyből: Szilágyi András, Fazakas Ferenc (Kolozsvárról), Kovács Enikő, Farkas Antoniette, Farkas Iván, András Árpád, Kis Zoltán, Pánczél Tibor és Foit Mónika (Marosvásárhelyről), Bartalis Zsuzsanna, Mátéfi László, Szőcs László (Csíkmenaságból) és Baka Ákos (Kézdivásárhelyről), valamint mi hatan, az eddigi gerinccsapat tagjai.

Pánczél Tibor, az EKE Marosvásárhelyi Osztályának elnöke vállalta, hogy a Kelemen-havasokban a Kis-Beszterce csúcsig túravezetője lesz a Nagy Kárpát-túrának. Bükkhavasig (1310 m) becsukott szemmel is eltalál az, aki jól ismeri a helyet. A csúcs után őserdőben botorkáltunk a vízválasztó gerincet követve. Egres-tető előtt, a széki út keresztezését követően, egy óriási ebédszünetet rendeltem el. Krisztián nem ismert rám, mint szigorú túravezetőre, aki korábban könyörtelenül hajtotta a csapatát. Egres-tető után szigorúan a gerincet követtük, melyet megerősített néhol a piros turistajelzés. Kidőlt fák jelezték, hogy a gerincen hosszantartó széldöntésre kell számítanunk. Harmincketten voltunk. Sok volt közöttünk a női turista, de senki sem panaszkodott a dzsungelharc miatt, pedig az őserdő mindenkit alaposan megdolgoztatott. Régóta vártuk a nagy élményt, hogy valódi medvét láthassunk. A terep nagyon alkalmas volt maci búvóhelyre. Szinte már látni is véltem, de nem volt szerencsém. Az egyik pihenőnél Vámos Laci kissé elfehéredve, de lelkesen mesélte, hogy kb. 15 m-re tőle csörtetett át előtte egy jókora barna medve. Szóval a csapatból már valaki látott igazi, mozgó mackót.

Malombércre kiérve, már nagyon kerestük azt a helyet, ahol vizet is találunk és ahol legalább 15-20 sátor részére helyet is foglalhatunk. Malom-bérc (1994 m) jónak látszott. Szélvédett oldalban, Bélborra nézve, Keletnek tájolva állítottuk fel sátrainkat. De hiába volt alapos a helykiválasztás, nem számítottunk arra, hogy a mellettünk levő sátorban úgy fog horkolni az egyik túratársunk, hogy a fenyőfák is hajladoznak bele. Néhányan, „Sörös Norbi”, Magyar Zoli, Krisztián és Polgár Lajos hatalmas tábortüzet raktak. Késő éjszakáig tartott a beszélgetés, az ének, vagyis a nagyszerű tábori élet.

Malom-bérc és a Csáky-csúcs (Rekettyés) között az út járható, szinte folyamatosan emelkedik 1400 m-től 2021 m-ig. Kevés erdős részen, inkább legelőkön, kaszálókon gyalogoltunk. Széles szekérutak segítettek. Az újoncok azonnal megálltak az első esztenánál. Zsákmányra éhesen vetették magukat sajtra, ordára. Mi, akik már a Csukás-hegységben a Tálas esztenánál jóllaktunk ordával, már nem igazán lelkesedtünk érte. Volt egy túratársunk, aki hat kiló sajtot vásárolt a csobántól. Javasoltuk, hogy ossza szét. Bár ne tettem volna, mert egy kilót én is kaptam belőle, vihettem tovább a hátamon. Egy nagyobb legelőn tartottunk ebédszünetet, közel egy jó forráshoz. Az ebédszünet után egy nagyon régi koordinátahálós térkép alapján elindultunk Nyugatra. Vámos Lacinál turistatérkép volt. Hamarabb észrevette, hogy inkább északra kellene menni. A csapat eleje nyugatra, a hátsó csapatrész északnak tartott. Kettészakadtunk. A régi térkép is figyelmeztetett, úgyhogy mi is elindultunk északra, jól járható utat találva a borókafenyő között. Így történt meg, hogy a Kelemen-havasok gyönyörű kalderájának élét előbb elértük, mint Vámos Laciék. A Csonthegy utáni pihenőnél Pánczél Tibi javaslatára a Csáky-csúcs déli lábánál levő kicsike tavacskánál kerestünk táborhelyet. Az idő napok óta jó volt. Már szinte elfelejtettük a korábbi viharokat. Most, estefelé újabb felhők közeledtek. Számítottam esőre, bizakodtam abban, hogy nem kíséri villámlás és mennydörgés. Az esőt nem, a villámlást megúsztuk.

Másnap, június 23-án délelőtt értük el a Csáky-csúcsot vagy a Rekettyést. Sokan voltunk, sokan szerettünk volna csúcsfotót készíttetni Lápival, a túra fotósával. Gyorsan lába elé szórtuk márkás fényképezőgépeinket, mint koldusnak a filléreinket. A legfőbb fotótéma nem is az „én és a csúcs”, hanem a halomba dobált fényképezőgépsokaság volt. Már csak a nálunk lévő mobiltelefonokat kellett volna odarakosgatni. Nyolc-kilenc évvel ezelőtt el sem tudtam volna képzelni ezt a jelenetet. Tizenöt évvel ezelőtt a vezetékes telefonra is alig volt esélyünk. Lápi lába előtt hevertek a Canon-ok, a Nikon-ok és a mindenféle fényképezőgépek. Zsebeinkben lapultak a mobiltelefonok, melyekkel állandóan figyeltük: itt van térerő, amott nincs.... A világ gyorsan változik, mi lassabban – remélem.

A csúcson ott állt a háromemeletes meteorológiai ház. Általában két ember dolgozik benn. Biztosan kell nekik ez a gigantikus épület. Korábban, ha bekéreszkedtünk valamelyikbe (az Omul tetején vagy a Lakócán), beengedtek. Ide is beengedtek az Első Kárpát-Koszorú Expedíció idején. Most nem kértük, mentünk tovább. Azt hiszem, jó lenne a gerincen vagy a gerinc mentén létező nagy épületeket „turistaházakként” is hasznosítani.

Csodálatos időnk volt. A Kiskőt Nyugatról kerültünk. Megérkeztünk a Negoj-nyeregbe. Mindenki borzadva szemlélte a Román Negoj pusztulását és a pusztuló környezetet. A nyereg térségét meddőhányónak használták. Imitt-amott már megjelentek rajta a növények. Az ember miatt pusztuló természet szomorú látvány, de bevallom, hogy a kék éggel a háttérben a sokszínű Negoj és környéke mégis szép színkavalkádként hatott.

Nagy kapaszkodóval jutottunk fe a Magyar Negojra (2081 m). Alig kellett onnan kaptatnunk a Pietroszra (2100 m). Igazi magashegyi élményt jelentett a kaldera ezen része. Két magyarországi társunk nagyon lemaradt. Sokat kellett várni rájuk. Mivel a társaság mókamesterei voltak, inkább derűvel fogadtuk őket, mint bosszúsan. A Pietroszon pihenve három cseh hobóval találkoztunk. Pihenő után meredeken ereszkedtünk le a csúcsról. Nagyszerűen festett a 32 tagú „nehézlovasság".

A piros és kék turistajelzés jobbról megoldalazta a további csúcsokat. A gerincük járhatatlannak látszott a sűrű borókás miatt. Mi is belekeveredtünk a törpefenyő birodalomba, de ösvény vezetett át rajta. Nehezen haladtunk benne. Érdekes, hogy télen semmit sem vettem észre belőle. Nyáron nagy gond, főleg ha esik az eső. Jó lenne, ha volna rá lehetőség, hogy két-háromévente kis motoros fűrésszel áldott, jó emberek megtisztítanák a főbb ösvényeket. Az aznapi táborunkat a Kis-Tiha-nyeregben (1530 m) állítottuk fel. Jól használható forrás nem volt a közelben, hát csinálni kellett egyet, csak úgy ideiglenesen. Csúnyán összetört szekérúton két forrás is fakadt. Az egyiknél kövekből kádat raktunk ki. A kádba nagyobbacska „létrázható festőfóliát” fektettünk. A jó hozamú forrás hamar megtöltötte a „kádat”. A túlfolyónál vidáman lehetett vizet venni vagy mosakodni. Tetőtől-talpig megfürödtünk néhányan. A tanulság ebből az, hogy a látszólag szigorú körülmények között is lehet komfortot varázsolni, ha valaki készül rá.

A táborhely jól sikerült. Tábortüzünk is volt akkor este. A Kelemen-havasok látványos részén túljöttünk. Sajnos, kilenc társunk további látványos részeket akart bejárni, vagy éppen hamarabb akart lakott területeket elérni, mint mi, ezért innen a Kis-Tiha-nyeregből vagy az Istenszéke felé, vagy Ratosnyára vette az irányt. Huszonhárman mentünk tovább. Ahogy a sűrű borókásban újabb nagy csatákba kezdtünk, világosodott meg bennünk, hogy a „hűtlen” társaink talán tudtak valamit. A borókás a Sztrunior-tető és a Sztracsov-tető oldalában okozott gondot. Letépte rólunk a ruhánkat. A napelemes akkumulátortöltőnk is eltörött. Mivel megszűnt a mobiltelefonok töltési lehetősége, nyugodt lelkiismerettel függesztettem fel a telefonszolgálatot. A borókás győzött a technika fölött. Szegény Vámos Lacira hárult a feladat, hogy ismét csodát tegyen. A Borgói-hágó térségét (Piatra Fîntînele) elérve, csodálatosan szép táj tárult elénk. Tavaszi virágokkal teli kaszáló, legelők. Elszórtan házak. A házak körül fakerítések, azért, hogy az állatok mozgásának korlátot szabjanak. A Fîntînele-i kastélyt felújították. Fehér falait messziről látni. A mindvégig jól követhető piros jelzést tartva, késő délután érkeztünk meg Pietre Fîntînele-be. Itt ezen a csatlakozási-, illetve pihenőponton, nem várt ránk senki, csak Merza Zoli barátunk, és vékonydongájú Márk fia. Józsi a Déli-Kárpátokban járt velünk és most Budapestről csak azért jött el ide, hogy velünk találkozzék. Szállást, pihenőhelyet nem szerveztünk ide előre. Krisztián keresgélt és alkudozott a helybéliekkel. Későre járt már, mire egy tavacska melletti kaszálót birtokba vettünk. A román gazda jól tudta, hogy miből lehet pénzt csinálni, élt is vele rendesen. A pihenőnap arra szolgált, hogy fürödjünk, kimossuk ruháinkat, fogadjuk a depós autónkat és megírjuk a beszámolóinkat. Kezdetben az ivóvizet is messziről hoztuk, 15 literes ballonokban. Később megszelidítettük a közeli patakot. Fürdőhelyet és ruhamosó helyet alakítottunk ki. Próbáltam az adminisztrációt is intézni, de a hely arra alkalmatlan volt.

A Borgói-havasokba újabb turisták jelentkeztek. Az éjszakai eső és az égzengés nem riasztotta vissza őket. Harrach Albert, Gáll Endre (Gyergyószentmiklós), Kedves Annamária (Marosvásárhely) és Lengyel Gyöngyi (Kolozsvár). Továbbjött velünk Fazakas Ferenc és Szilágyi András (Kolozsvár) és Victor Mónika (Budapest).

Borús, esős reggelre ébredtünk. Ezúttal a depós völgycsapat munkáját a magyarországi völgycsapat vette át (Pataki János Nagytarcsáról és Horváth Márta). A rossz idő ellenére is, Márti nagyon korán kelt és keltette azokat is, akik a Kelemen-havasok túrát befejezve indultak Magyarországra. Zuhogó esőben búcsúzkodtunk, majd megkezdtem a szokásos reggeli kávéfőző szertartást. Korán reggel megérkezett Harrach Albert és Gál Endre, újabb túratársak az EKE Gyergyószentmiklósi Osztályától. Menedék, fedezék nélkül vártak a csapat indulására. Kilenc órára sem javult meg az idő, de ekkor mégis nekivágtunk a következő útszakasznak. Autót bérelve jutottunk ki a Borgói-hágóba. Odáig kísért ki Merza József barátunk és fia, Márk. Megható számomra, hogy milyen mély nyomot hagy némelyik túratársunkban a közös túrázás élménye.

Ködös, esős időben, elszántan vetettük magunkat a Borgói-havasok erdős sűrűjébe. Bizakodtunk abban, hogy a frissen festett piros csík jelzés megkönnyíti a tájékozódásunkat. A jelzést követve láttuk, hogy a gerincúthoz képest hol jobboldalon, hol baloldalon halad. Ez néhány kisebb eltévedéshez vezetett. Alig kellett kapaszkodnunk, szinte vízszintesen bolyongtunk a nehéz gépek által alaposan tönkretett erdőgazdálkodási utakon. Olyan mélyen ásták be a nyomot, hogy az derékig ért nekünk. Dagasztottuk a sarat, malacoknak képzelhettük magunkat. Az útból, ha kiléptünk, a kivágott fák hátrahagyott gallytengerében kellett átverekednünk magunkat. Aki e környék tulajdonosa, nem jó gazda! Homlok-tetőn és környékén pontosan az ellenkező példával találkoztunk. Gyönyörű kaszálókon szépen összerakott szénatároló farakások, állatok terelésére hosszan futó kerítések. Találkoztunk olyan kaszálóval is, ahonnan a turistákat is „elterelték". A turisták nem mehettek át a réteken, de a kaszálók szélén pillepalack-hegyeket találtunk az erdőben. Olyan volt, mint Magyarországon a „Tiszta udvar – rendes ház”, mely valóban tiszta és rendezett, mert a szemetét a szomszédos portára dobálta át. Sokat kellett a térképet bogarászni, a pozíciónk meghatározása végett. A turistajelzés friss volt és talán elégséges is, de a szakszerűségében sok a hiányosság. Két dolog között kellett választanunk: vagy rábízzuk magunkat a szeszélyes jelzésekre, jelzésfestésre, vagy a gerincutat választjuk és csak azt követjük. Eddig a domborzat utáni tájékozódás vezetett minket, igen megbízhatóan. A Kertecske vasútállomásnál végképp elveszítettük a továbbvezető jelzés fonalát. Eldöntöttük, hogy ezután a gerinc vonalát követjük. Kikapaszkodtunk a vízválasztó gerincre, és itt gyönyörű látványban volt részünk. Legelőkön bandukoltunk, messzire elláttunk. A tavaszi virágok tengerében fürdettük szemeinket. Ha valaki megkérdi: miért jártok a hegyekbe, akkor annak azt mondom, a válaszért csak egyszer gyertek fel egy ilyen virágos mezőt látni. Ahogy konokul a gerincet követve csörtettünk a Szohárd-hegység felé, mintegy vigasztalásul, megjelentek a végén a turistajelzések is: a piros- és a kék csík. Alig vártam, hogy elérjük a Tegzes-csúcsot. Hegyes szögben fordul vissza a gerinc, a csúcsról majdnem körpanoráma nyílik előttünk. Főszereplője a Radnai-havasok, az Ünőkő és környéke. Ahogy kis társaságunk (11 fő) a Tegzesről beereszkedett az első nyeregbe, ott egy újabb esztenánál ismét vereséget szenvedett. Nem tudtunk ellenállni a sajt- és orda-hegyeknek. Alaposan bevásároltunk. Szép legelőkön és őserdőszerű erdőkön haladtunk késő délutánig előre. Kibontakozott előttünk a Szohárd legmagasabb csúcsa, de ennek megmászása már a másik nap feladata lett. Erdőszélen, széltől védetten táboroztunk le.

Másnap ismét köd és eső. Úgy látszik, nekünk már ez marad. Elmentünk egy esztena mellett. Megkérdeztük a pásztort – mert hogy minden hegyiemberrel illik néhány szót váltani –, hogy nem vásárolna tőlünk ordát, de nem akart … A borús, ködös időben két vakvezetőre támaszkodtunk: a gerinc élére és a néha-néha megjelenő piros jelre. Ennek megfelelően hol eltévedtünk, hol nem. A gerinc kifutott velünk a Szohárd-csúcsra. Amikor rájöttünk arra, hogy a turistaút és a jel hamarabb eltért már, azt mondtuk: a Szohárd-csúcsot látni jó, amúgy is benne volt a tervünkben … A továbbiakban a vízválasztó főgerinc mentén II. világháborús lövészárkok vezettek – többek között –bennünket. Harrach Albert gyergyószentmiklósi történelemtanár részletesen elmesélte, hogy hogyan készültek, kik kikkel ásatták ki ezeket a harci árkokat. A Kárpátok főgerince nyitott történelemkönyv, szomorú játékok színtere volt. „Az élet él és élni akar”. A néhai lövészárkokban rododendron-bokrok nőnek és csodálatosan virágoznak. A köd feloszlott, de a felhők továbbra is szorgalmasan takarták a Napot. Még így is sok fotót készítettünk a tengernyi virágról. Krisztián csitította mohóságunkat: „A Radnaiban sokkal több lesz, hagyjatok filmet azokra is”. Hátizsákjainkat az ösvényen hagyva kimásztunk az Emberfő csúcsra (1932 m). A csúcs oldalában hatalmas lövészárkot találtunk. Szögesdrótokat is fotóztunk. Kis ebédszünet után nagy lendülettel folytattuk utunkat, úgy gondolván, hogy a Radnai-hágóig meg sem állunk. Ahogy a gerincút kelet-nyugati irányból észak-déli irányba fordul, ismét jól látható a Radnai-havasok keleti vége. Krisztián ment elől. A fordulót kiegyenesítve, elindult előre, le a gerincről. Én akkor meglehetősen lemaradtam a csapattól. Láttam, hogy a társaság fele őt követi, fele az én döntésemre vár. Alaposan tanulmányoztam a térképet, és láttam, hogy Újradnába ezen az úton lehet a leghamarabb beérni. Bár én nagyon szerettem volna előbb a Radnai-hágóba megérkezni, és onnan eljutni Újradnába, beletörődtem a rövidítésbe, csakhogy a csapat együtt maradjon. Én is elindultam egyenesen lefelé. Még a piros pont jelzés is megjelent. Kicsivel később hallottam valami kiabálást a hátam mögül, de már lendületben voltam, voltunk a Mária-völgy felé. Érdekes, kétoldalt nagyon meredek hegylábon ereszkedtünk lefelé. A piros pont jelzés megbízhatóan segített a tájékozódásban – egy darabig. Azután ismét őserdő, bozótharc kezdődött. Csak azt tudtuk, hogy bármerre mehetünk, de csak lefelé, mert a Mária-völgy vízgyűjtő patakmedrét értük el. Gáll Endre fájós lábbal poroszkált, mert a bakancsa feltörte a lábát. Nagy kínokat állt ki. Leértünk a Mária-völgybe a Montana panzióhoz. Nagy üdülőtelep, vendégvárásra berendezkedve. Később kiderült, hogy éppen Krisztiánék mentek el a Radnai-hágóba, akikről azt hittem, hogy rövidíteni akarnak, és éppen én rövidítettem, aki feltétlenül szeretettem volna elérni a hágót. Most ez így sikerült, nagy bánatomra.

Az 1995-96-os Első Kárpát-Koszorú Expedíció is Újradnáról (Sáncról) kezdte meg a Radnai-havasok bejárását. Nekem akkor a síkötés eltörése miatt nem sikerült a gerincutat végigjárnom. Most nagyon vártam már ezt a szakaszt, a Vörös-csúcs – Kis-Ünőkő (Lála-csúcs) – Ünőkő utat. Kissé borús időben indultunk el. A fotózásnak nem igazán kedvező időben megmásztuk a Nagy-Ünőkőt (2279 m), majd a Lála-tóhoz ereszkedtünk vissza táborozni. Másnap nagyon pocsék időben – nagy köd és eső – jártuk be a Cailor-tóig a főgerincet. Amikor én mentem elől, a csapat nagyon széthúzódott. Ezért inkább a tapasztalt túravezetőt, Szilágyi Bandit küldtük előre, mert az ő tempója mindenkinek megfelelt.

A borús, ködös idő miatt a Radnaiból alig láttunk valamit. Csodálatos rododendron-ligetek mellett mentünk el. A gerinc élében a havasszépe-övezet hosszasan, szép pirosan, lilásan hullámzott végig. A Rebra-tó partján táboroztunk. Körülötte a szultánok is megirigyelték volna azt a virágos kertet, amelyet mi láthattunk. Csak a fény hiányzott ahhoz, hogy megörökíthessük. Másnap felmentünk a Rebrára (2221 m), onnan kimásztunk a Nagy-Pietroszra (2303 m), a Radnai-havasok, és egyben a Keleti-Kárpátok legmagasabb csúcsára. Sajnos rossz idő volt itt is. A széllökés erőssége elérte a 110-120 km/óra sebességet. Ahogy a csúcsról beereszkedtünk Borsára, csodálatos jó idő kerekedett. Útközben elénk jöttek a hegyre a Nagybányán működő Gutini EKE Osztály tagjai (Czap László és Mária, Sipos Csilla, Köller Ingrid, Mátyus László, Mersei Vilmos, Róth László, Csiki Árpád) és Kolozsvárról Veres Ági.

A Máramarosi-havasok romániai része nagy fehér foltként terült el előttem. Az Első Kárpát-Koszorú Expedíció annak idején kihagyta a határ menti részt, inkább a Radnai-havasokat járta be, egészen a Szeret-hágóig. Most a kicsivel jobb előkészítő munka eredményeként bátrabban vállalkozhattunk a fő vízválasztó bejárására. Krisztián és Vámos Laci a résztvevők listájával jelentkezett Felső-Visó határőrparancsnokságán. Engedélyt kértek és kaptak a határsávban történő túrázáshoz.

Erdélyben a völgycsapat munkáját a kolozsvári ATTA cég – Engi Lajos és Bogya Zoltán – végezte. Kárpátaljától a magyarországi Pataki János vállalta a feladat teljesítését, besegít Horváth Márta, a Vámos Laci húga is. Nagy örömünkre a Borsai-hágótól velünk indult a máramarosi szakasz elejére Pataki János és felesége, Gabi, illetve a Vámos Laci felesége, Ági és a Csima Misi felesége, Anci is. A további csatlakozókkal együtt 18-an indultunk el az utolsó romániai szakaszra. A barátaink egy idő után visszafordultak, így mi 12-en folytattuk az utunkat. Két fiatal pásztor odajött hozzánk az egyik pihenőnél, cigarettát kértek. Mivel nem dohányzott közülünk senki, nem tudtunk adni nekik (bár szívesen adtunk volna, ha lett volna nálunk …). Az egyik pásztorfiú ezt úgy torolta meg, hogy letolta a gatyáját és a fenekét mutogatta felénk. A jelenet első látásra komikusnak tűnt, ám később inkább elszomorított. Jó időnk volt, nyárias, messze elláttunk a Radnai-havasok gerincén, nem úgy, mint amikor ott jártunk … Ahogy beljebb és beljebb jutottunk a Máramarosban, elnyelt a rengeteg, elmaradtak az ismerős hegyek, csúcsok. Sűrű borókáson keresztül elértük a határsávot, a Kumány-tető előtt. A határsáv ki van takarítva, jól járható, jól követhető. A Nagy Kumány előtti nyeregben táboroztunk, mély vágású patakmeder mentén. A borókás jól védi a határsávot, átjárhatatlan.

Az ukránok mégsem bízták a véletlenre a dolgot, mert a borókás után még szögesdrót- kerítést is kiépítettek, melybe hajdanán áramot is vezettek. Mára már lepusztult az egész műszaki zár, de járőrszolgálat azért még most is létezik. A következő napokban az idő rosszabbra fordult. Eső is volt, köd is. A határsávot felverte a ciher, a friss erdő. Alig volt járható, sokáig kerestük az ösvényeket. Az ukrán oldalon lehetett volna menni, de a láthatatlan kerítés mentén fenyítések és bírságok félemlítettek minket. Inkább vállaltuk a bozótharcot, amely az eső után még plusz nehézséggel járt. Állandóan féltünk a határőrőktől: mind az ukrántól, mind a romántól. Bár volt engedélyünk a román oldalon menni, de nem tudtuk, hogy a román szolgálat értesítve lett-e. Az Asztag előtt, egy igen kimerítő nap végén belefutottunk végül is két román határőrbe. Tudtak rólunk. Ami elképzelhetetlen lett volna néhány éve, most megtörtént: saját őrbódéjukat adták át nekünk éjszakára. Krisztiánt megkérték, hogy miután elmegyünk reggel, a kulcsot a megbeszélt helyre tegyük. Nagyon barátságosak voltak.

Nagy Asztag után még jól haladtunk a Holló-csúcsra. Kerülni kellett volna a Sóskást. Nehezen boldogultunk vele. Végül is azt is megmásztuk, onnan fordultunk délre, el a határsávtól. Örültünk annak, hogy a határsávban kirándulhattunk, minden atrocitás nélkül, de még jobban örültünk annak, hogy a félelmeinknek vége van. Talán mi voltunk azok a turisták, akik először és talán utoljára a határsávban túrázhattak.

A Kárpát-Koszorú Nemzetközi Túramozgalom szervezői és résztvevői ezúton szeretnék megköszönni mindazok segítségét, akik hozzájárultak a május 1-én kezdődött romániai szakasz sikeres bejárásához: a kolozsvári ATTA cégnek, a budapesti Tengerszem sportboltnak, a gyergyószentmiklósi Mark House nyomdának, a szállás- és kosztot biztosítóknak, az Erdélyi Kárpát-Egyesület osztályainak, akik az egyes csatlakozási pontokban oly nagy szeretettel fogadtak és láttak vendégül bennünket, valamint azoknak, akik az erdélyi szakaszon velünk tartottak.

Az elmúlt egy hónapban a Kárpát Koszorú Nemzetközi Túramozgalom csapata Bodzafordulótól eljutott a Borsai hágóig, megtéve ezalatt kb 430 km-t. A Kárpátok csodálatos tájait és növényeit ismerhettük meg. A természetjárók tudják, hogy az év minden szaka tartogat valami szépet, valami csodálnivalót az ember számára. De talán a tavasz az, ami leginkább elbűvöli az embert üde színeivel, a virágok kavalkádjával és bódító illatával.
Ilyen volt most utunk során a Kárpátokban a tavaszt jelentő júniusi hónap. A szigorúan elkülönített kaszálókon az ember nem tudta, hová lépjen, mert mindenütt csak virág, a hegyek oldala piroslott a virágzó rhododendron mezőktől. Egyszerűen nem lehetett betelni szépségükkel. Ezt látni kell!
Ehhez a szépséghez párosul az emberek kedvessége, vendégszeretete. Nem feledhető el a Csíkmenasági kürtőskalács íze, a Borszéken főzött gulyásleves illata, a tábortüzek mellett kialakult éneklés hangulata, a tőlünk elköszönő emberek könnyes szeme.
Utunk során alkalmunk volt elcsodálkozni Pottyand községben azon a törpevízművön, amit pár lelkes és leleményes fiatal tervezett és épített meg, befogva egy bővízű forrást, hogy vezetékes vizet biztosítson az ott élő családoknak.
Tisztelegtünk az Árpád-vonal egy-egy szakaszát érintve az ott harcolt és elesett katonák emléke előtt a Kelemen-havasokban, a Borgói hegységben és a Radnai-havasokban. Ma nehezen elképzelhető az az erőfeszítés, amivel ezt a védelmi vonalat kiépítették a sziklás, meredek hegyoldalakon.
Szomorú látvánnyal is kellett találkoznunk. Ilyenek voltak Borszék pusztuló villái, a Román Negaj kénbánya okozta óriási sérülése.
Borszék a háború előtt virágzó kisváros volt, szebbnél-szebb villákkal, , sokan jártak ide pihenni, kihasználva a borvíz gyógyító hatását. A háború után a villák, a borvíz források elveszítették neveiket, s csak egyszerűen számot kaptak. Megérdemelné ez a város, hogy újra felfedezzék, hiszen borvize világhírű.
Próbára tette csapatunkat a Kelemen-havasok törpeborókás és törpecserje szakasza, ahol bőven volt részünk „akupunktúrás” kezelésben és „bozótharcban. A Radnai-havasok is megleptek bennünket reggeli friss hóval, dermesztő hideggel és mindent beborító köddel, ami itt a magas hegyekben teljességgel természetes, csak számunkra kissé szokatlan.
Nagyon izgalmas volt a keskeny gerincélen végighaladni, a meredek „sziklalépcsőkön” leereszkedni a 20 kg-os hátizsákkal.
A túra nehézségei is hozzátartoznak ahhoz a sok élményhez, amit ezalatt a két hónap alatt átéltünk, ahhoz a sok széphez, amit láthattunk.
A túra útvonala lassan átlépi a román-ukrán határt és Kárpátalján folytatódik tovább.

Borsa, 2004. július 3.

A Fogarasi túrára hatan maradtunk. Május 17-én kellett továbbindulnunk annak ellenére, hogy a barométerünk alapos időromlást jelzett. Viccelődve azt mondtam: „Ha lenne egy pakli römi kártyánk, inkább itt maradnánk.” Kártyánk nem volt, reménységünk annál több, hiszen láttuk a Napot. Lázáretnél keltünk át az Olton, egy kis vashídon. Jelzés nélküli hegylábon kapaszkodtunk fel, keresve a Fogaras főgerincét. Volt nálunk számtalan szép és jó térkép, de mindegyik kihagyta a Lotru és a Fogarasbeli Tatár-csúcs közötti hat kilométernyi részt. Térkép és útjelzés nélkül, izgalmas feladat volt oldalsó gerinceken mindenfelé kanyarogni. Egy üres papírlapra meghosszabbítottam a Fogaras turista térképén található koordináta vonalakat. Folyamatos pozícióvétel segítségével, nagyjából követhető volt, hogy a főgerinchez képest merre járunk, közeledünk-e vagy távolodunk. Dél körül szemerkélni kezdett az eső, igazolva a barométerünk jóslatát. Később széllel megerősödve, alaposan eláztatott bennünket. Kora délután sátorba menekültünk, teljesen átázva – ismét. Egy elhagyott, elpusztult esztenánál táboroztunk. A növényzet derékig ért. Másnap szép időre ébredtünk. Délig szárítkoztunk. Egy nap késésbe kerültünk az amúgy is szigorú programunkhoz képest. Gyorsan száradó, szép szál erdőben alig látszó ösvényen botorkáltunk Keletre. Valamikor turistajelzés vezethetett erre, mert piros pontokat találtunk az úton, mely megbízhatóan vezetett a főgerinc felé. Délután „rámentünk a térképre”, elértük a Fogaras főgerincét. Célunk ezzel a résszel az volt, hogy utat keressünk és találjunk Lázárettől a Suru felé. A Vöröstorony-szorostól jól követhetően feljön a piros kereszt. Olt-Felső-Sebestől már többször felmentem a Suru házhoz. A főgerinc-vonulat tekintetében mindkettő kitérő lett volna. Ahol a főgerincet elértük, magas sziklafalakat kellett kerülgetnünk jelzetlen, járatlan utakon. A Tatár-csúcs előtt ÉNY-ról megérkezett a piros-kereszt jelzés. Ettől kezdve a jól jelzett piros-csíkot követhettük. Hamarosan találtunk egy fából készült menedékkunyhót. Hatunknak kényelmes szállást adott. A hegyimentők nem tudtak róla. A jelekből ítélve pásztorszállás (esztena) sem lehetett. Hogy ki építhette, nem tudjuk, de jól jött, vigyázzunk rá.

Másnap, május 19-én elhagyva a nagyszerű menedékkunyhót, a magasabb, kétezer méter feletti csúcsokat kívántuk megmászni. Sötét fellegek, sötét előrejelzések kíséretében kapaszkodtunk fel a Suru csúcsára. A szél megerősödött, a köd miatt 10-50 m-re csökkent a látótávolság. Ezt a képet már ismertük a Godjánból, a Parîng-ból és a Lotruból. Mint a vakok, úgy bolyongtunk egyik kőtől a másikig, az egyik jelzőoszloptól a másik oszlopig. Találkoztunk prágai hegymászókkal, akik a Vöröstorony-szorostól mentek el a Bodislavu-ig. Ott a gerincmászás kísérletét feladva a nagy köd és a viszonylag nagy (friss) hó miatt, visszafordultak Vörös-torony felé, mi pedig mentünk tovább. Dacolva a széllel, köddel, kikapaszkodtunk a Bodislavu csúcsára, találkoztunk a harmadik (nem várt) ismerősünkkel – a jégesővel. Kezdetben millió tűvel szúrkálta az arcunkat, lábszárainkat, majd kissé vizesebb formában becsiklandozott a ruhánk alá is – mindenhova. Eljutottunk az Avrig-tó fölötti nyeregbe, a Ciortea nyergébe. Vissza nem akartunk menekülni, előre vagy lefelé, a rossz látási viszonyok miatt, nem tudtunk menni. Ezért lesátraztunk a jelzőkaró közelében. Elhatároztuk, hogy a rossz időjárási körülmények miatt feladjuk a Fogarast. Éjszaka nagy záporesőt kaptunk, ami szerencsére nem tett kárt a sátorban.

Másnap reggel javuló látási viszonyok mellett leereszkedtünk az Avrig-tóhoz, onnan egy szép erdőn áthaladva a Barcaciu turistaházhoz. Az idő, pimasz fintorral, szépen megjavult. Hatalmas szintet veszítve, alulról láthattuk, ha fenn lennénk a gerincen, akkor egy csodálatos Fogarast láthatnánk. Néhány órás szárítkozás után eldöntöttük, hogy mégsem adjuk fel olyan könnyen. Átmentünk a régi határőr-hadi úton a Negoj házhoz, hogy másnap korán reggel újabb rohamot indíthassunk a hegyre.

Gyönyörű reggelen kapaszkodtunk fel a Serbota-katlanba, onnan a Ciobanului hágóba. A hó nehéz és nagyon vizes volt. Éjszaka nem fagyott, ezért már korán reggel is életveszélyes volt a katlanokat harántolni. Ketten visszafordultak a Negoj-házhoz. Négyen folytattuk a mászást a Negoj hegylábain bukdácsolva, fel a Călţun-katlanba a menedékkunyhóig. Szerettük volna megmászni a Negojt, de az már túlzottan veszélyes lett volna. Egy hegymászó-iskolában így is elégtelen osztályzatot kaptunk volna azért, amit a Călţun-katlanban elkövettünk. Szerencsére nem sodort el egy lavina sem. Később, a hegyimentőknél letagadtuk, hogy mit is csináltunk a vizes hóban, hogyan harántoltuk át a lavinaveszélyes oldalakat.

A Călţun menedékkunyhó jó állapotban van. Sajnos a turisták (hegymászók?) hátrahagyott szemete óriási hegyeket épít. Jó lenne megtanulnunk, hogy a saját szemetünket nem elégséges a hegyen levő „kicsi rakás nagyot kíván” - dombra dobni, hanem azt bizony le kell vinnünk az első falu szemétgyűjtőjéig! A fenti turistaházaknál se hagyjuk, mert ott összegyűjtik (Barcaciu), de a patakmederbe vagy a patak partján egy gödörbe dobják. Ha a szemetet fel tudtuk vinni a hegyre, akkor vigyük is le oda, ahonnan hoztuk. A természet gyönyörű élményekkel ajándékoz meg minket túráink során. Mi emberek, ha az ajándékot viszonozni akarjuk, akkor azt leginkább úgy tehetjük, ha csendben maradunk és magunk után a hegyekben semmit sem hagyunk. Óvjuk a megépített turistaházakat, turista ösvényeket!

A Călţun katlant ismét rossz időjárási körülmények között hagytuk el. Ködben, erős szélben indultunk el a Bîlea felé. Az éles gerincet jól lehetett követni, de vigyázni kellett, nehogy kicsússzunk. A Doamnei felől érkeztünk a Bîlea katlanba. Már zuhogó esőben kerestük meg a hegyimentők házát. Hétvége lévén teli volt. A leégett menedékház helyén hegyiszálló épült. A szállás árait meg sem mertük kérdezni. A turistaszálló ajtaján hátizsákostól nem lehet belépni, olyan keskeny a bejárat. Az ajtó ugyan kétszárnyas, de a másik szárnyat csak nagy hókusz-pókusszal lehet kinyitni. Belépéskor egy elegáns étterem és elegáns vendégek fogadják a fáradt, piszkos hegymászót, aki igyekszik azonnal olyan helyre jutni, ahol kisebb a disszonancia. Két ajtón túl, néhány lépcsővel lentebb, turisták által használható kis étkezdébe juthatunk, de csak az elegáns éttermen keresztül. Megvártuk, hogy az eső kissé lecsillapodjon, úgy indultunk le a kötélpálya alatt a vízesés (Bîlea Cascadă) felé. A Transzfogarasi utat a felső részeken még a hó tartotta fogságban. Helyenként komoly hegymászó tudásra volt szükség, a firnesedett, meredek hófalak keresztezésére. Lejjebb már tavaszodott. Az út mentén megtaláltuk az útépítők elhagyott szállás épületét, ott vertünk tábort. Éjjel ismét nagy eső volt. A ház ugyan beázott, de szokásom szerint az épületen belül is felállítottam sátramat, így nem áztunk el. Másnap reggel, május 23-án, tovább indultunk a Transzfogarasi úton lefele. Pár kilométer lett volna a lenti házig, ha megtaláljuk a rövidítéseket. Ám a vizes erdőben nem is igen kerestük az ösvényt. Az autóútra több tonnás kövek omlottak, amelyeket kerülgetnek a kocsik. Nagy munka lesz ezeket szétvésni és elszállítani. Talán a nyár néhány hete, hónapja elégséges lesz arra, hogy az utakat megtisztítsák, hogy jövőre újra kezdjék a takarítást. Az út mentén rengeteg emléktáblát találtunk, mely az 1977-es év nyarán folyó munkák áldozatainak állítanak emléket.

Alexandru Floricioiu, a volt hegyimentő-vezető jóvoltából és Engi Lajos közreműködésével nagyszerű szállásunk volt a házban. Bogya Zoli sietett vissza Kolozsvárra, ezért a raktárból elhozott felszerelésünk rámolásával hamar végeztünk. Úgy gondoltuk, hogy miután elmegy a völgycsapat, a “szabadnapunkon” nagy pihenőt fogunk tartani. Kora délután meglátogatta a csapatunkat a brassói EKE három tagja – Nádudvary György, Soós Gábor elnök és Zakariás Antal –, valamint Alexandru Floricioiu. Megterveztük a következő napok útvonalát a Királykőn keresztül, a Bucsecs tetején. Floricioiu semmit sem bízott a véletlenre. A Királykő keresztezéséhez egyik tanítványát, Ádám Árpádot adta mellénk vezetőnek. Mivel 1200 m-en már hó volt, Északon a Curmătura felé kerülve jutottunk el Törcsvárra (Bran). Gyönyörű volt a Királykő ezen része is a sárga jelzés mentén! Floricioiu kulturális táplálékról is gondoskodott, ugyanis ingyenes meglátogathattuk a törcsvári kastélyt. A Bucsecs átkeléséhez kilencünkhöz négy Bran-i hegyivezetőt – hegyimentőt kaptunk. Vezetőink abban a hiszemben éltek, hogy mi kemény, nehéz hegymászó utat (trasszét) szeretnénk mászni. Felvértezték magukat jégcsákányokkal, hágóvasakkal, kötelekkel és eltökélt szándékkal, hogy minket akár a „Kék repedésen” is átvisznek. Mivel bőven volt időnk végigjárni a Bucsecs patkóját, inkább biztosabb, szelídebb útvonalat választottunk, mindenki megkönnyebbülésére. Vezetőink – Voicu Vlad, Măluşelu Sorin, Folosea Dorin és Babeş Cristinel – mindent megtettek annak érdekében, hogy ne legyen baj. A Bran-i hegyimentők jelenlegi vezetője, Baboc Florin, állandó rádiókapcsolatot tartott a csapattal. Szállást biztosítottak a saját hegyimentő házukban és elrendezték a szállásunkat az Omul tetején (2507 m) levő meteorológia állomás épületében is. A Bucsecs hegységet jó időben járhattuk végig. Floricioiu-nak és a Bran-i hegyivezetőinknek ezúton is szeretnénk megköszönni a szíves vendéglátást és a vezetést.

Az Omul tetején gyönyörű reggelre ébredtünk. Hideg volt, a hó keményre fagyott. A tervek szerint É-ra kellett volna menni a Mălăeşti völgyön leereszkedve Predeal felé. De bőven volt még időnk a megszabott időben a találkozási pontra elérni, ezért inkább a Bucsecs-patkó DK-i gerincén indultunk el a Babele felé, megtekinteni a szép konglomerátum képződményeket. Érdekes volt, hogy a térképen látható bucsecsi Szfinx fotó szerzőjével, Fazakas Feri túratársunkkal együtt készíthettünk újabb fotókat ugyanott. A tízfős túracsapat fele a kötélkabint választotta a Buşteni-be való leereszkedésre (bölcsen). Öten, élünkön Kedves Pannival a Caraiman menedékház felé indultunk a kék-kereszt jelzésen. A nagyon meredek völgybe felülről belenézve nem láttam könnyűnek az utat, de a „lépés és fogás biztosan adódik majd” reménykedéssel belevágtam. Társaimmal óvatosan, néha drótokba, láncokba kapaszkodva ereszkedtünk le legalább 1300 m szintet. A többiek Buşteni-ben vártak ránk. Egy kis busszal bevitettük magunkat Brassóba, ahol Nádudvary György, Soós Gábor és Zakariás Antal vártak ránk. Náluk szálltunk meg aznap este. Zakariás Antalnak már nem jutott szállóvendég, ezért ő az egész csapatot töltöttkáposztára hívta meg vacsorára. Nagyon jól esett ez a vendégszeretet, és az a kedvesség, amivel vendéglátóink fogadtak bennünket. Otthon, Magyarországon nem értik, hogy miért kell a Kárpátok főgerincét végigjárnunk, és ez az értetlenség bizony az expedíció hazai támogatottságában is megmutatkozik. Itt Erdélyben szállást és kosztot adnak, és a ruháinkat is kimosták …

Predeal-tól kilencen indultunk el – Laczkó Árpád, Zakariás Antal, Fazakas Ferenc, Polgár Lajos, Mocsári László, Vámos László, Csima Mihály, Raţiu Krisztián és én – a Baiului felé. A városból nincs jel kifelé. Meredek aszfaltozott utat követtünk határig. Ott megtaláltuk a piros csíkot és na banoma piros keresztet. A Susai menedékháznál nagy építkezések folynak. Létezik, hogy itt már a növekvő turizmus igényeinek kielégítésére rendezkednek be. Abból a kedves kis turistaházból, amit 1996-ban ismertem meg, már semmi sem látszik. Sok épületet emeltek azóta körülötte és az alapépületet is megnagyobbították. A piros-háromszögön rövidítettünk egy keveset. A Retevoiul (1585 m) alatt találtunk egy esztenát, mely turista kulcsosháznak is beillene. Pihenőidőnkben ért ott utol Imre István (Csíkszereda – Gentiana Természetjáró Egyesület). A jelzés csak a Tótpál-havasig volt jól követhető. Onnan éberen kellett figyelni, mert minduntalan el akartunk tévedni. Egykori lövészárkok, kirobbantott határkövek nyomai vezettek. Elérve a Predelus-hágót, ahol szép természeti közegben jelenik meg az emberi elme azon nagyszerű találmánya, amelyet magasfeszültségű távvezetéknek neveznek. A völgyeket átívelő látványban gyönyörködve, a közelben felállítottuk Baiului egyes számú táborunkat. Kellemes éjszakánk volt, keveset esett az eső, reggelre elállt, de a barométer további rossz időt jósolt. Induláshoz mindenki jól beöltözött. Turistajelzésnek nyoma sincs. Mivel a gerinc általában valamilyen határt jelöl ki, általában erdészeti jeleket találunk, melyek eléggé megbízhatóan vezetnek. A főgerincet mégis nehéz volt tartani. Sűrűn váltott irányt, ráadásul a csúcsokból kiágazó mellékgerincek néha határozottabbak, magasabbak, mint a vízválasztó főgerinc. Ezt a részt turisták igen ritkán járhatják. Ahhoz, hogy az útvonalunkat tartani tudjuk, sűrűn kellett a GPS készülékünkkel pozíciót vennünk. Ez ismét nem volt egyszerű eset, mert fújt a szél, esett az eső és még köd is volt. Néhányan egy nagy fóliát feszítettek a térképet fürkésző túravezetők fölé, hogy a papírlapok lehetőleg ne ázzanak el. Az igen körülményes tájékozódás és a rossz idő miatt alig haladtunk valamit. Már kora délután nagy kedvünk lett volna egy esztenába beköltözni. Találtunk is egyet, de tízünket nem fogadtak be érthető módon, hiszen a pásztoroknak is alig volt helyük.

Kevés idővel és két völggyel odébb a Neagra (Fekete) völgy felső részében rátaláltunk egy „négy csillagos esztenára". Látszott rajta a gondos-dolgos gazda keze nyoma. Rendezett környezet, élelmiszer tárolására elkülönített, földdel fedett raktár, külön WC. Az esztenába belépve volt egy nagy helyiség, ahol nyílt tüzet lehetett rakni. Papirra volt írva, hogy aki az esztenát igénybe veszi, égő tüzet ne hagyjon maga után. Volt még egy konyhaszerű kisebb helyiség is és egy belső szoba emeletes ágyakkal.

Másnap reggelre sokat javult az idő. A még vizes ruháinkat, hálózsákjainkat kiteregettük száradni. Laczkó Árpi felderítő útra indult. Hamarosan jelentette, hogy a völgy felől lovas karaván érkezik. Egy pásztor, népes társasággal, most költözik fel a hegyekbe. Azt hittük, hogy éppen hozzánk tartanak. Betolakodókként egy kicsit féltünk egy esetleges nemtetszésnyilvánítástól, de úgy tűnik, fölösleges volt az aggodalom, mert amikor felértek hozzánk, békésen köszöntek, majd továbbballagtak a hegyi szekérúton, egy ismeretlen esztena felé. Mi is gyorsan összeszedelőzködtünk. Kikapaszkodtunk a Fekete-völgyből a Bobul Mare (1732 m) gerincére. Most jó időnk volt, messze el lehetett látni. Az a kanyar, amely most NY-K-i irányból Északra fordult, ténylegesen a Déli-Kárpátok végét jelentette, hiszen ezután utunk lényegében É felé vezetett. Láttuk a Csukást, mely egyre közeledett. Láttunk távoli hegyeket is, ahol már jártunk: Királykő, Bucsecs, Nagykőhavas. A Fogarast is látni véltük. Dél körül elértük a Barátosi-hágót (Pasul Bratocea – 1272 m), ahol pihenőt tartottunk. Mindenki tisztelettudó mértékletességgel falatozott, még néhány napig be kell osztani a hátunkon cipelt elemózsiánkat. A hágóban eltöltött pihenő után 600-700 m emelkedő várt ránk. Elértük a Csukást. Szép mezőkön, nagy emelkedőkön kapaszkodtunk lendületesen fölfelé. Az időnk fogyott, a távolság a kiszemelt táborhelyig, alig. Két fürgelábú társunk, Polgár Lajos és Laczkó Árpi jól kilépve megjárta a Csukás-csúcsot (1954 m), mire mi megérkeztünk a Tigăilor-hágóba. Onnan a fő vízválasztót rendíthetetlenül követve leereszkedtünk a Tesla nyergébe. Ott, az elpusztult Tesla-esztenánál állítottuk fel sátrainkat.

Sajnos nem volt szerencsés döntés kijönni a Csukásból. Kihagytuk a belső szép túrát, mely az érdekes, nagy és formás kövek mentén vezet É-ra. A vízválasztót követve a Tesla, a Dong-havas (1502 m), a Kelemen-tető gerinc útvonalon nehezen tudtuk járatlan, jelzetlen utakon az irányt tartani. Többször sűrű őserdőben kellett utat találnunk. Kárpótlásul egy esztenánál alaposan jóllakhattunk ordával. A pásztor még útravaló sajtot is adott. Az Egres-patak mentén beereszkedtünk a Bodza (Buzău) völgyébe. Elmentünk Bodzafordulóig (Întorsura Buzăului). Onnan busszal utaztunk Krasznára, a Dukrét Lajos Háromszéki EKE Osztály elnöke által megrendelt szállásunkra.

Találkozás a Kárpát Koszorú Nemzetközi Túramozgalom tagjaival!

Bardócz Péter (www.brasso.ro)
Sûrû esõben, kiskocsival robogunk a Plaiul Foii menedékház felé. Célunk mielõbb találkozni a Kárpát Koszorú Nemzetközi Túramozagalom csapatával. Ahogy közeledünk a Királykõ csodálatos látványa terül elénk. A mostoha idõ ellenére is a hegy fantasztikus! Körülbelül 1600 m-en felül a fákon és a völgyekben látszik a hó, hiszen a napokban még havazott.

Megérkezésünk után rögtön fotózni kezdünk, majd irány a menedékházzal szemben található Hegyimentõk Háza. Bekopogunk és néhány kedves arc tárul elénk. Az EKE brassói osztályának vezetõje Soós Gábor, Zakariás Antal brassói természetjáró és Nádudvary György brassói tanácsos (és ugyanakkor természetbarát!) már megelõzött bennünket. Nagyban beszélgetnek a túra eddigi szakaszairól.

A szokásos bemutatkozást követõen rögtön elcsattan az elsõ kérdésünk is: "Emberek, hogyan bírjátok ezt az idõjárást?" melyre azonnal érkezik a válasz is Mályi József túravezetõ részérõl: "Ez nekünk való!". Jóízûen nevetünk, de azért a csapat egyik lánytagja a marosvásárhelyrõl szegõdött Kedves Annamária megjegyzi: "Józsi! A gerincen bizony nem ezt mondtad... " Újra nevetünk, aztán komolyra fordul a beszélgetés.

Feljegyezzük a csapat összes tagjának nevét: Mályi József - túravezetõ (Budakeszirõl), Vámos László (Nagytarcsáról), Polgár Lajos (Gödöllõrõl), Mocsári László (becenevén Lápi) - a fotós! (Miskolcról) és Csima Mihály - a krónikás! (Nagytarcsáról). Hozzájuk csatlakoztak már Fazakas Ferenc (Kolozsvárról) és a már az elõbb említett Kedves Annamária (Marosvásárhelyrõl). Rövidesen kopognak és egy újabb fiatal fiú érkezik Câmpinaról. A neve Florin és õ is csatlakozni szeretne, akárcsak Zakariás Antal is a csapathoz.

Ennyire összegyûlve, szó esik az 1995-ös túráról is. Akkor is Orsovarol indult egy másik csapat de sajnos csak Mályi Józsefnek sikerült befejezni az utat, hisz a többiek útközben feladták. Az idei túrának elsõ négy szakaszán túl, a tagok lelkesedve mesélnek. Kiderül, hogy az idõjárás sem segített ezidáig nekik. Meneteltek, gyönyörû napsugaras idõben, majd esõben, hóviharban és jégesõben, sõt ébredtek már 10 cm-es hóra is! Az eddigi utat négy szakaszban tették meg. Az elsõ szakaszban voltak a legtöbben 30-an, majd 18-an, 9-en most pedig 10-en fognak tovább haladni.

Ezt követõen szó kerül a Magyaroszági Kárpát Egyesületrõl is. Az 1873 augusztus 10-én Ótátrafüreden (Magas Tátra) alakult egyesület célja, ma is ugyanaz: a Kárpátok népszerûsítése. Sajnálattal mesélik a csoprt tagjai, hogy a nemes cél ellenére a magyaroszágiakat kevésbé érdekelte ez az út. Az eredetileg 20 millió forintos költségvetésû túrára, csak a a Tengerszem kft látta el õket felszereléssel és a személyes kapcsolatok révén sikerült néhány adományra is szert tenniük. A kolozsvári ATTA sportszergyártó cég viszont már eddig sokkal többet adott a csapatnak mint a magyarországiak együttvéve. A cég képviselõi tulajdonképpen a völgycsapatot képezik, hiszen felvállalták az expedíció felszerelésének tárolását és annak kihordását a találkozási pontokhoz! Fontos szerepe volt ebben Bogya Zoltánnak és Engy Lajosnak. A támogatók közül ugyanakkor fontos megemlíteni a brassói Floricioiu Sandu nevét is a Szász Kárpát Egyesület (SKV) képviselõjét, aki a brassói hegyimentõk csapatában is tevékenykedik. Az õ segítségével, sikerült olcsóbb szállást intézni és profi hegyimentõ-vezetõket biztosítani a túra tagjai számára.

Mályi József szerint jó lenne létrehozni a Kárpát Koszorú Nemzetközi Túramozgalmat, amely elsõsorban kedvet ébresztene az európai turisták számára bejárni ezt a hegylánculatot. Ehhez viszont elsõsorban szükséges lenne egy a fõgerinceken létezõ egységes turistajelzés és természetesen a turistaházak állapotának és környezetének javítása. Itt fontos szerepet lát a helyi sajtónak is. A túra bemutatása által, fel lehetne hívni a figyelmet a turistaházak vezetõinek, hogy érdekük legyen karbantartani a turistajelzéseket és a turistaház környékét, mert csak ily módon érkezhetnek a nyugati turisták. Ugyanakkor a turisztikával foglalkozó folyóiratok és szervezetek érdeke is lehet a turistaházak karbantartása, hiszen ezáltal felvirágozhat maga a turizmus is itt Romániában.

A sajtó ugyanakkor felhívhatja a civil szervezetek és alapítványok figyelmét arra, hogy pályázatok révén európai uniós pénzekhez is hozzáférhet, ezen célok elérésében.
Sajnálatos módon Magyarországról Mályi József túl keveset tehet ez irányban!

Menetelése során, a csapat naplót vezet és külön figyelemmel kíséri a menedékházak állapotát, a természetben végbemenõ változásokat és a havason élõ emberek hétköznapjait. Külön érdekes lenne - fogalmazott Mályi - az itt élõ emberek életét és a népmûvészeti foglalkozásaikat bemutatni, sajnos a Duna TV sem volt érdekelt erre, hiszen voltak beszélgetések elindulás elõtt ez irányban. Túrájukkal és mindennapos munkájukkal úgy érzik, hogy a térképkészítõk dolgát is segítik.

Az idõ gyorsan telt de nekünk is igyekeznünk kellett visszafele, így lassan búcsúzkodásra kényszerültünk. Rövidesen kiderült, hogy egy kis útmódosításra is sor kerül. Szombaton az EKE túrával együtt indulnak fel a nagykõhavasi menedékházhoz és lehet, hogy többet idõzve városunkban csak hétfõn menetelnek tovább. Ez már jó hír hiszen így talán még lesz alkalmunk újra találkozni. Egy közös fotóra is sort kerítünk, majd csoda történik: beragyog a nap! A sûrû felhõk végre felszakadtak és öröm mindannyiunk számunkra, hogy szép idõben mehetünk tovább. Õk a Királykõ gerincére mi pedig kiskocsival vissza Brassóba. A legfontosabb talán az, hogy így egy kis napsugarat sikerült a túrázók lelkébe és életébe vigyünk az eddigi rossz idõ helyett.
Tekintsenek meg néhány fotót!!!

2004. április 30-án Orsován megnyitó és ünnepélyes indítás.

Az első két hét történései a Csernától kezdve.

Május 2. Herkulesfürdőtől már nagy hátizsákkal vágtunk neki a Kárpátok főgerincének. Ez az első rész egyben a leghosszabb szakasz két „csatlakozási pont” között. Tizennyolcan indultunk el. A busz felvitt a Gura Văii kőhídjáig. Onnan patakmeder mentén vezető utat követtünk, amíg az be nem zárult. Meredek oldalon kapaszkodtunk ki a piros kereszt turistajelzés útjára. Vigyázni kell a patakmedrekre, mert a Csernán csapdát jelentenek. Fölfele meredek sziklafalak állnak őrt, lefele ereszkedve bezuhanhatunk 30-60 m-es szakadékokba. Ajánlott a kitaposott (turista) utakat követni, ami itt nem olyan egyszerű dolog, hiszen a 15-20 éves hiányos jelzéseket nehéz megtalálni.

A gerincet elérve rátaláltunk a függőleges piros csíkra. Kiegészítésképpen a megyei „H” határjelzés segített a tájékozódásban. Nagyon nehéz volt követni az utat, a Cserna varázslatos őserdő. Tagolt oldalai komoly tájolást, térkép- és útkövetést igényelnek. A bozót- és dzsungelharc után, a nap végén kiértünk egy szép legelőre. A társaságban jó volt a hangulat. Néhányan azonnal vízért mentek, mások tábortüzet raktak. Egy fiú, aki úgy nézett ki mintha hegymászó sportbolt kirakata lett volna, kissé lassú volt. Társai segítették, hogy lépést tarthasson a csapattal. Velünk volt három lány is, ők panaszkodás, lemaradozás nélkül tartották velünk az iramot.

Másnap a legelőket és gerincet követve kikapaszkodtunk egy 1300 m-es csúcsra (talán vf. Priliana, 1364 m). A lassú fiút alig győztük várni. Krisztián többször visszament hozzá hogy a hátizsákját átvéve segítse őt. (Krisztián előresietett, a saját zsákját lerakta, visszament a fiúhoz, a fiú zsákját átvette, újra fölmászott a csúcsra. Vártuk a fiút is, ha már a zsákja megérkezett.) De a fiú még így is lassúbb volt mindenkinél. Még a pásztorok legelőit nem hagytuk el ezért úgy határoztunk, hogy a barátunkat visszaküldjük Herkulesfürdőre. Az egész társaságot lassítja, később komoly veszélyt is jelenthet. Bölöni Sándor csíkszeredai társunk kísérte le a pásztorokhoz. Elintézte barátunknak, hogy kocsival vigyék le a városba. Amint a fiú dolgát elrendezte, visszatért a csapathoz. Veszítettünk egy fél napot.

Éles gerincen másztunk tovább. Kis mértékben hasonlított a Királykő csipkéihez. A tábort gerincélen ütöttük fel, közepes erősségű szélben. Másnap alaposan beöltözve dacoltunk a 80-100-110 km/órás széllel. Rossz időt jósoltak, nagy esőzéssel. A köd és a szél már megérkezett, az eső még várt a sorára. Fokozatosan emelkedtünk a vf. Dobrii 1928 m magasságába. Jelzést nagyon ritkán találtunk. Estére beereszkedtünk 230 m-t a völgybe, ahol nagyon rossz állapotú esztenát találtunk. A patak két oldalán sátoroztunk, egy csapat az esztenában rakott fészket. A bentlévő havat szétlapátoltuk, és arra lett felállítva a „parancsnoki sátor”. Jól tettük, hogy a gerincről lejöttünk, mert éjjel nagy vihar kerekedett, még villámlott is. Bölöni Sanyi és Krisztián Ratiu a gerincen táboroztak, féltettük is őket.

Reggelre kelve nagy esőre ébredtünk. Továbbindulásra nem gondoltunk, társasági életet éltünk. Meglátogattuk egymás sátrait, beszélgettünk, naplót írtunk. Délutánra javult valamelyest az idő, ezért gyorsan tábort bontottunk és ismét fölmentünk a Dobrii csúcsa alatti nyeregbe, amely elválasztja a Csernát a Godján-hegységtől. Nyertünk 250 m szintet, de nem mentünk tovább. Alvás 1775 m-en a Cracu Malichi nyeregben.

Május 6-a reggelre a barométer tovább emelkedett (40 m-t) ami drasztikus időromlást jelent. Viszonylag jó időnk volt, még a napot is látni lehetett. Alig hittem a műszernek. Amint elindultunk a Godján-csúcs felé, betakart a köd. Alaposan figyelnünk kellett a térképet, a tájolót és a gerinc hajlását. Ahogy a csúcsot elértük, a látótávolság 10-15 m-re csökkent. Az eső is rákezdett, néha ónos eső, havaseső váltotta egymást. Szürkületi sötétben próbáltuk megtalálni azt a tovafutó gerincet, amit 1995-ben az Első Kárpát-Koszorú expedíció hasonló körülmények között nem talált meg. Keresgélés közben néhány túratársban megingott a vezetőkbe vetett bizalom. A köd, a szél, az eső, a morgás köben átázva, átfázva GPS segítségével próbáltunk a koordináta-hálós térképünkre pozíciót rajzolni. Bölöni Sanyi jól felkészült az útra. Az ő apró észrevételeivel és a technika segítségével sikerült eltalálnunk a lefutó „vízválasztó" gerincet. A társaság „morgói" nem hitték el, hogy most sikerült. Hosszú órákon keresztül lovagoltunk a hullámzó gerincélen. Emlékeinkben egy szelíden hullámzó, széleshátú gerinc képe élt. Ezzel szemben mindig csak felfele másztunk egy keskeny élen. Térképeinket ronggyá áztatta az eső. Nagy köd volt. Csodáltam magamban a társaságot, hogy ebben az ítéletidőben milyen derekasan helytáll. Nekem jutott az a megtisztelő feladat, hogy a ködfüggönyön túl megsejtsem a helyes irányt. Nagyon halványan sejtettem is a következetes térképvizsgálat és a tájolóhasználat segítségével. Bizony nehezen álltam ellen azon kísértéseknek, mikor egy-egy oldalgerincre mutattak túratársaim: „azon kellene haladni". Végülis sikerült elérnünk a Morariu nyergét. Ott azonnal tábort állítottunk. Kemény nap volt. A lányok is jól viselték.

Május 7-én reggelre 10-15 cm hó esett. A köd bevigyorgott a sátrainkba, mint kárörvendő, nemkívánt vendég. Ilyen időben jólesik az alvás, a naplóírás vagy a kártyázás. Ezzel szemben azon kellett gondolkodnom, hogy hogyan és merre menjünk tovább. Egyik-másik társunk teljesen átázott, még a hálózsákjuk is, néhánynak pedig a szabadságideje fogyott erősen. Tovább kell indulni! A köd, az eső és az erős szél ellenére. A csapat megértette ezt a visszás helyzetet, 11 órakor továbbálltunk.

Következetes tájolással és Bölönyi Sanyi állandó háttérkiigazításaival a nagy köd ellenére is szinte normális túrasebességgel haladtunk. A Galbena (2126 m) környékén vakoskodtunk egy keveset, de végülis ráálltunk a keskeny gerincútra. Haladásunkat nagyban nehezítette, hogy a szél 120-130 km/órás lökésekkel taszigált. Alig kaptunk levegőt. Már attól tartottunk, hogy le kell ereszkednünk egy völgybe, mikor a következő nyeregben szinte megszűnt a szél.

Szapora lépésekkel haladtunk a vf. Paltina (2152 m) felé. Azt jelentette, hogy átértünk a Cserna völgy és a Nyugati Zsil vízválasztóján. A Zsil-völgyébe leereszkedve Petrozsényt hamar elérhetjük. A Paltina csúcsán az égiháború megszűnt. Örömmel nyugtáztam, hogy a társaink nemcsak ködöt, rossz időt láttak, de egy csipetnyit is kaptak-láttak a szép Godján, Mehádia csodálatos zöld világából, és a Kis-Retyezát csoportjából, ahol a Jorgován-kő mészkősziklái szürkéllettek.

A petrozsényi katolikus plébánián, szálláshelyünkön, nagyon jól éreztük magunkat.

Az idő reményteljes volt, amikor Bogya Zoli felvitte a 9 fős, továbbhaladó csapatot a Parâng felvonó menti turistaházához. A május 10-i Parâng-i továbbindulásnál ismét köd fogadott. Ismét azokat az égi jelenségeket tapasztalhattuk, mint a Godjánban. Sűrű ködben botorkáltunk a jól követhető Parâng-gerincen. Nyáron sétálóutcának tűnt, most minden lépésünkre oda kellett figyelnünk. Rendszeres térképolvasással és tájolással jól haladtunk. A Parâng-ot elhagyva a Mohorul (2339 m) előtt egy kicsit elbizonytalanodtunk, de a csúcsot végülis megtaláltuk. A csúcsról még jó iramban ereszkedtünk, de a "Királyok útját" nem találtuk meg a Iezer-nyeregben (2055 m). Mivel már este nyolc óra volt nem kísérleteztünk tovább. A ránk ásítozó meredek sziklás letörések miatt mindenképpen ajánlatos volt megállnunk.

Másnap, május 11, reggelre a szél is telehordott hóval. Hátizsákjainkat a külső sátorrészben teljesen betemette. Szomorú látvány volt, és még szomorúbb volt a tudat, hogy ebben az ítéletidőben innen is tovább kell mennünk. Egy pillanatra szétszaladtak a felhők. Sanyi, Szilágyi Bandi azonnal megnézték és síbotokkal kijelölték a további utat, amitől nem voltunk csak 50 m-re. A “Királyok útját" elérve a Parâng dolga elrendeződött. Szabad utunkra engedett a hegy. Estére elértük a Lotru turistaházat. Szépen fejlődik a ház, a vendégszeretet rovására. A Lotruba vezető piros kereszt elágazása közelében táboroztunk le, a patak partján, paradicsomi környezetben.

Május 12-én reggel indultunk a Lotru 60-70 km hosszú gerincét bejárni. Valamikor, nem is régen, két nyugati turista indult fel a Lotru-ra az általunk kiszemelt piros kereszttel jelzett úton. Kis idő múlva visszatértek mert nem tudták a jelzést követni, ugyanis nem volt több, csak egy, a “bejáraton”. Mi, akik már megszoktuk, hogy nem a jelzést kell keresni hanem az irányba futó utakat, hamar kijutottunk a főgerincre. Most viszonylag jó időnk volt, messzire elláttunk. Sorra rátaláltunk a régi, fűvel benőtt határkövekre. Jelzés nem volt, a határkövek és az elhagyott lövészárkok erősítették bennünk a lelket, hogy a kijelölt "vízválasztón" vagyunk még.

A mai napon sokat haladtunk, sokat is láttunk. Ajándék volt ez a nap és ünnep is, hiszen Juhász Gábor túratársunk születésnapját ünnepelhettük. A tábort a gerincen állítottuk fel, borokafenyő tisztáson. Reggelre 60 m-t “emelkedtünk”, vagyis a légnyomás drasztikusan csökkent. Ez annak a jele, hogy visszatér a nagyon rossz idő. Alaposan felöltöztünk, beöltöztünk. Minden vízálló ruhát felvettünk hogy ne ázzunk el nagyon. Néhány órás menetelés után az eső győzött. Vizes ruháink alá bújva, nyirkos, hideg ujjaival már bőrünk csiklandozta kárörvendő vigyorral. A Stâna Buceciul de Jos (1617 m) nyeregben találtunk egy szétesőfélben levő esztenát. Házon belüli nyílt tűznél próbáltuk a vizes ruháinkat szárítani, csekély eredménnyel. A pásztorszállást zuhogó esőben hagytuk magunk mögött. Csodák csodájára hamarosan turistajelzéseket kaptunk. Kék és piros függőleges csíkokat. Ennek ellenére eltévedtünk. A jelzések 2-3 km-ként voltak megerősítve. Addig vaktában ballagtunk a feláztatott, nehéz gépek által szétrombolt erdei utakon. Az eső esett, mintha fizettek volna neki. Mi pedig viseltük sorsunkat. Betértünk a Lotrioara völgybe, onnan ereszkedtünk le az Olt-szorosba.

Engi Lajos, a túra völgycsapatának tagja, az ATTA cég egyik tulajdonosa, a nagy túránk támogatója már várt minket. Tábort állítottunk egy kis erdészeti kaliba udvarán. A kilenc tagú csapatből 5-en hazamentek, még Vámos Laci is, a főszervező. Nagyon fájt a többször megműtött térde. A maradék négyfős csapathoz csatlakozott egy nagybányai hegymászó, Csíki Árpád és egy makói (Magyarország) magashegyjáró, Martonosi Péter. Így a Fogarasi-havasokba 6-an indulunk el, remélve hogy az idő megjavul végre, bár a barométer 50 m szintemelkedést jelzett, vagyis ismét esőre kell számítanunk.

1. Szilágyi András
2. Laczkó Árpád
3. Vámos László
4. Bölöni Sándor
5. Juhász Gábor
6. Mocsári László
7. Krisztián Raţiu
8. Mályi József
9. Polgár Lajos

Szilágyi András, Laczkó Árpád, Vámos László, Bölöni Sándor és Juhász Gábor az Olt-szorostól hazaindultak.

A Kárpát-Koszorú Nemzetközi Túramozgalom alkalmával a kolozsvári, turistafelszerelést gyártó ATTA cég, a rendezvény egyik fő támogatója és a kolozsvári székhelyű, túrafelszerelést forgalmazó MORMOTALAND cég (www.mormota.ro) nagyszabású együttműködési ajánlatot javasol az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE), a Magyarországi Kárpát-Egyesület (MKE) tagságának, valamint az EKE társszervezeteinek.
Az érvényes EKE (vagy EKE társszervezeti), illetve MKE tagságot igazoló turisták 10 %-os kedvezményben részesülhetnek, amennyiben a www.mormota.ro oldalról rendelnek meg bármilyen ATTA terméket (hátizsákok, hálózsákok, sátrak, különböző túrafelszerelések, stb.).
A megrendelt felszerelést postai küldeményben juttatják el a romániai vásárlóknak.
A magyarországi vásárlók saját maguknak kell megoldaniuk a termékek elszállítását.

Azok az osztályok, illetve tagok, akik nagyobb tételben szeretnének turistafelszerelést vásárolni, az ATTA cég következő, extra kedvezményeiben részesülhetnek (az árak nem tartalmazzák az ÁFÁ-t):

• 12 milliós érték fölött: 20 %-os árengedmény
• 18.750.000 milliós érték fölött: 25 % árengedmény
• 26 milliós érték fölött: 30 %-os árengedmény

ATTA
atta@family-business.ro
Str. Craiova nr. 7
400276 Kolozsvár
Tel: 0264-432571, 0744-777908 (Engi Lajos - ügyvezető igazgató)

MORMOTALAND
contact@mormota.ro
www.mormota.ro
Str. Maramureşului nr. 102
400246 Kolozsvár
tel: 0723-476991 (Kardos Janos – ügyvezető igazgató)

Több hónapos kitartó szervezés után végre elérkezett április 29-dike, az indulás napja. Többen kialvatlan szemekkel érkeztek, mert egész éjjel csomagoltak, vagy az elkövetkező majdnem öt hónapos időszakra próbáltak otthon mindent elrendezni.Vámos László, a rendezvénysorozat főszervezője több láda tartós élelmiszerrel és a Tengerszem sportfelszerelések boltja által adományozott készülékekkel, felszereléssel érkezett, hogy biztosítsa a gerinc-csapat ellátását, amit majd a völgy-csapat szállít ki a találkozási pontokra. Nagy örömünkre kijött az indulás helyszínére Erőss Zsolt, Nedeczky Júlia, Ács Zoltán, Csollány Katalin, Vörös László „Himalája"-sok, Kollár Lajos, a Grönland Expedíció tagja. Természetesen ott voltak az indulók családtagjai is. A búcsú pillanataiban szem nem maradt szárazon. Nehezen engedte el édesapja nyakát Mályi Marci, érezte a hosszú távollét nehézségeit.
Orsovára történt megérkezésünk után elhelyezkedtünk a Tengerészeti Líceum épületének negyedik emeletén – hogy szokjuk a felfelé kapaszkodást – rövid megbeszélés, majd takarodó. Másnap rövid kirándulást tettünk a Kazán szoroshoz, ahol a Duna mindössze 170 m széles. Közben megérkezett az ATTA cég két képviselője, Bogya Zoltán és Engi Lajos, akik alapvető felszereléseket hoztak a gerinc-csapat részére támogatásként. Délután négy órakor ünnepélyes megnyitó a város polgármesteri hivatalának titkára, Erőss Zsolt és az induló csapat immár 30 főre duzzadt résztvevőinek és a városi iskola második osztályos kisdiákjainak részvételével. Veres Ágnes Kolozsvárról felolvasta az EKE elnökének levelét, amelynél szebben nem lehet megfogalmazni a Kárpát-Koszorú Nemzetközi túramozgalom lényegét és jelentőségét. Szívhez szóló sorok voltak!
Az ünnepélyes megnyitó után „próba" csomagolás az új hátizsákokba, terheléspróba, szelektálás és új próbálkozás, amíg el nem értük a max. 20 kg-os súlyt.
Másnap reggel – 2004. május 1-én, immár az Európai Unió tagállamának állampolgáraiként – nyolc órakor gyülekeztünk a kiindulási pontot jelző oszlopnál. Ismerős arcok: Erőss Zsolt a Mount Everest meghódítója, a városi polgármesteri hivatal titkára és a túratársak. Az időjárás kegyes volt hozzánk, sütött a nap és szélcsend. A csapat jó kedvvel és nagy lendülettel indult neki a Mehádiai-hegység emelkedőinek, ami hamarosan kissé szétszórta a résztvevőket. Természetesen a pihenőknél – ami elég gyakori volt – az utolsók is felzárkóztak. Csodálatos volt a panoráma a Cserna patakot övező hegyekre, Orsovára, a Dunára. Herkulesfürdő felett leereszkedtünk egy barátságos völgybe, ahol bőven volt fotó-téma. Nem győztünk betelni a szebbnél-szebb tavaszi virágmezőkkel: szellőrózsa, viola, nefelejcs, a csalánok különböző fajtái. Herkulesfürdő előtt visszakapaszkodtunk a „fehér kereszt”-hez, ahonnan szemet gyönyörködtető látvány tárult elénk. Az autóbusz a városban várt bennünket, így gyorsan visszatérhettünk szálláshelyünkre. Az egész napos túránk hossza kb. 25 km volt 1000 m szintemelkedéssel.
Vasárnap reggel – immáron a nagy zsákokkal – autóbusszal visszautaztunk Herkulesfürdőre, sőt egy picit tovább és ott végleg elbúcsúzva a szállítóeszköztől, hátunkra vettük a zsákokat és 18-an nekivágtunk a csaknem 165 km-es távnak, megfűszerezve több mint 10 000 m szintkülönbséggel. A piros kereszten indultunk el, ami hamarosan bevezetett bennünket egy vízesésekkel teli patak völgyébe. Mivel hamarosan járhatatlan szakaszhoz értünk, vezetőink merész elhatározásra jutottak: „direkt”-ben neki a hegyoldalnak. Bizony mindenki beleizzadt, de legyőztük az első akadályt. A csapat együtt indult tovább és hamarosan elértünk egy vízesést, ahol fiatalok fürdőztek. Tovább kapaszkodtunk fölfelé, amikor utunkat „állta" egy kölyök vipera. Természetesen nem rettentünk vissza – ez legyen a túra során a legnagyobb akadály – némileg eltévesztve az utat, tovább törtünk a csúcsok felé. Már több órája kapaszkodtunk fölfelé, amikor még mindig csak a kiindulási pont volt alattunk, alig távolodtunk. Ezen persze senki nem kesergett, hiszen a látvány kárpótolt bennünket. Továbbhaladva lassan elértük a gerincet, megtaláltuk a fehér négyszögre függőlegesen felfestett piros csíkot, amely a fő-gerinc vonalát jelöli. Túránk során ezt a jelet kell követni, s akkor nem tévedünk el. Kitartó baktatásunk eredményeképpen – jelentős magasságot veszítve – egy megfelelő tisztásra értünk, ahol volt forrás is, így gyorsan letáboroztunk. Következett az ilyenkor szokásos napirend: vízvétel, főzés, vacsora, tábortűz, a felszerelések ellenőrzése, rövid megbeszélés a következő napi útvonalról, takarodó, erőgyűjtés a másnapra.

A természet immáron harmadik napja ajándékozott meg bennünket csodálatos idővel. Felhő alig van az égen, kellemes szellő fúj, ideális a túrázásra. Mályi József túravezetőnk kissé aggodalmaskodik, hiszen a légnyomás csökkent, ami nem túl jó előjel. Persze senki nem veszi ezt komolyan, csak a tapasztaltabbak bólogatnak.
Bemelegítésként felkapaszkodtunk egy 1300 m-es csúcsra, ami nem volt veszélyes, csak néhányunknak kissé nehéz. Ezen az emelkedőn „elvérzett” első túratársunk, ő visszafordult. Mi lesz itt még? Ki lesz a következő? – vetődött fel bennem a kérdés. Némi magasságvesztés után egy 1500 m magas csúcs állta utunkat, ami jelentősen nehezebb és veszélyesebb volt mint az előző. Távolról számomra legyőzhetetlennek tűnt a sziklás emelkedő, de Kovács Ádám túratársam segítségével minden akadályon túljutottam. További utunk során szomorú látvány tárult a szemünk elé. Több helyen felégették a törpeborókást, ahol a csapadékvíz már óriási károkat okozott a felszíni talajréteg eróziójával. A természet persze azért próbálja visszaszerezni azt, ami az övé, újra megkapaszkodik egy-egy virág, vagy kihajt a majdnem elszenesedett ág. Hamarosan megtaláljuk a sátorverésre alkalmas helyet, a Tengerszem sportfelszerelések bolttól kapott víztisztító készülékkel ivóvizet varázsolnak túratársaink. Május 4-én nehéz napra ébredtünk. Éjjel rettenetes szél támadt ránk, a sátrak dübörögtek, mindenki álmosan, kissé fáradtan ébredt. Volt, aki a nylon zsákja után futott, volt, aki a sátrával majdnem sárkányrepült. Mint minden nap, a túra ma is úgy kezdődött, hogy előttünk egy tisztességes csúcs magasodott. Kissé szétszóródva, de mindenki felkapaszkodott. A szél tovább erősödött, elérte a 80-100-120 km/h sebességet, nem beszélve a lökésekről. Többször meg kellett állni, mert mozgás közben felborított volna bennünket. Elértük a nap legmagasabb csúcsát, az 1928 m magas Dobrii-t. A körülmények nem voltak túl marasztalóak, ezért továbbhaladtunk egy hágóig, ahol vezetőink elmentek szálláshelyet keresni, mi pedig elterültünk a száraz füvön, hogy minél kisebb felületen érintkezzünk az irtózatos széllel. Olyan döntés született, hogy leereszkedünk a völgybe egy esztenához, ahol víz is van, s talán némi enyhely. Ez kb. 300 m szintvesztést jelentett. A meredek lejtő bizony nem tetszett fáradt lábainknak. A nyolc sátor részére alkalmas egybefüggő területet nem találtunk, így kissé szétszóródtunk. A légnyomás tovább csökkent, a felhők fenyegetően szaporodtak az égen, megfordult a szélirány. Nem túl jó előjelek! Vacsora után az eső rázendített, egész éjjel esett. Reggel a napot nem lehetett látni, az egész gerinc ködben, az eső tovább szakad. Vezetőink úgy döntöttek, ilyen időben nem indulunk tovább. A kényszerpihenőt kihasználva kényelmesen megreggeliztünk, ráadásként pihentünk még egy kicsit. Dél körül valamicskét tisztult az idő, többen látogatóba jöttek, beszélgettünk. Straub Gyula túratársunk javaslatára négy órakor táborbontásba kezdtünk, hogy visszakapaszkodjunk a hágóba. Ez nagyon jó ötletnek bizonyult a következő nap eseményeit ismerve. Itt már telefonálni nem tudtunk, a térerő nulla, csak magunkra számíthatunk. Elveszett egy túranap!

Május 6.-án csütörtökön rosszkedvű reggelre ébredtünk. A szél ereje alig csökkent, mindenütt köd, a látótávolság 50-100 m. A csapat szedelődzködik és útnak indulunk a Godján-hegység gerincének meghódítására. Ahogy emelkedünk fölfelé, a szél egyre erősebb, a köd lassan esőbe váltott, majd jeges eső, havas eső és hó következett. Mire elértük a csúcsot (2229 m), rendesen elfáradtunk. Sajnos a köd miatt szinte semmit nem láttunk, a látótávolság lecsökkent 20-50 m-re, a csoport szoros libasorban haladt előre. Étkezésre senki nem gondolt, csupán szőlőcukrot, csokoládét, vagy más energiaforrást vettünk magunkhoz és mentünk tovább. A tájékozódás rendkívül nehéz volt, GPS (műholdas helyzet-meghatározó) nélkül szinte lehetetlen lett volna. Nagyon sokat segített Bölöni Sándor (Csíkszereda) tapasztalata és térképe, de így is tettünk egy nem jelentős kitérőt. A gerincet ezen a részen „kőemberek” jelzik, de a vizuális jelzések itt nem segítettek. A hópelyhek vízszintesen száguldottak, belehasítva arcunkba, beletapadva minden résbe. A csapat nagy többsége türelmesen viselte a megpróbáltatásokat, bár az idegesség jelei már mutatkoztak. A kabátunkra, kesztyűinkre a csapadék ráfagyott, a bakancsaink átáztak, minden lépésnél cuppogó hangot adtak. Megállni szinte nem lehetett, mert azonnal áthűlt rajtunk minden. Már négy óra is elmúlt, amikor Mályi József olyan helyet talált, ahol le tudtunk sátorozni. Kiadta a rövid utasítást: sátorverés, száraz ruha, forró tea, hálózsák. Mindenki szó nélkül nekilátott a munkának, igyekeztünk minél gyorsabban bebújni a sátorba, száraz ruhát felvenni, ami persze elgémberedett ujjakkal nem túl egyszerű. Kicsit fölmelegedtünk a hálózsákban, és utána fogtunk hozzá a vacsorakészítéshez – forró leves, szalonnasütés, hagymapirítás és erre a zacskós étel, majd tea. Vacsora után gyorsan visszabújtunk a hálózsákba és gondolni sem mertünk arra, hogy holnap is így folytatódik.
Pedig folytatódott. Az este kicsavart zoknik természetesen nem száradtak meg, az egész éjjel hulló hó elérte a 10 cm-t, a köd nem oszlott fel, tejfehér volt minden, gerinc se közel, se távol. Vámos László szerint ilyen időben nagyon veszélyes elindulni. Az idő azonban szorított, már péntek van és még nagyon messze vagyunk a találkozási ponttól, vasárnap többünknek haza kell utazni. Nehéz döntés következett: továbbindulunk! Száraz zoknit húzni nincs értelme, hiszen a bakancsok csurom vizesek. Minél gyorsabban össze kell pakolni és elindulni, hogy fölmelegedjünk!
Indulás után a csapat rendkívül fegyelmezetten haladt, mindenki érezte a helyzet súlyát. A szél sebessége nem csökkent, a ponchókat majdnem leszaggatta rólunk – egyik túratársunkat fel is borította - a látási viszonyok sem javultak. Több órás gyaloglás után, ami természetesen rendesen meg volt tűzdelve szinttel, a kőemberek után megtaláltuk a kőre festett, majd később a vasoszlopra erősített jelet. Az oszlopra erősített jel értelmezése kisebb vita alapját képezte, de ezúttal is a GPS segített és elindultunk a jó irányba, ahol már folyamatosan megtaláltuk a gerincjelzést. Már nem is tudom mennyi gyaloglás után egyszer csak ott volt előttünk egy völgy, amelyben nem volt köd, lehetett látni a szemközti hegyet, vizuálisan azonosítható: a Padina csúcs, a Retyezát-hegység széle. Megmenekültünk! Vidáman lépkedtünk lefelé a vastag hóban, többen ráültünk és leszánkáztunk.
A szemközti 150 m-es szint megtétele már nem is tűnt nehéznek, vidáman ballagtunk tovább egy kis energia feltöltés után. A csúcsról visszatekintve láttuk, hogy közben a Godján-hegység felett is oszlik a köd, időnként kisüt a nap, megmutatva egy-egy pillanatra mindazt a szépet, amit tőlünk elrabolt. A csúcson áthaladva megjelent a rádiójel, mindenki lázas telefonálásba kezdett, hogy életjelet adjon magáról. Egy kiálló szikla mögött szélárnyékot találtunk. Kicsit pihentünk, majd leereszkedtünk egy forrásig, ahol táborozásra alkalmas területre leltünk. Gyors táborépítés és szabadulás a vizes holmiktól.

Május 8-án reggel a csapatot immár nem zavarta a vizes bakancs, jókedvűen készülődtünk első túraszakaszunk utolsó napi túrájára a Zsil patak völgyében. Jó ütemben haladtunk lefelé. A táborhelynél még csak erecske a több irányból érkező patakoktól duzzadva egyre bővizűbb és szélesebb lett. Utunk jobb oldalán a patak zúgása, a baloldalon a meredeken feltörő sziklafalak visszhangozzák a víz csobogását, körülöttünk óriási fenyőfák, helyenként megjelenik a lombos erdő –majd teljesen uralkodóvá válik – a madarak vidáman beszélgetnek. Idilli táj a pihenésre. Az út mellett egy szépen kiépített táborhely tűzrakókkal, fából készült asztalok, padok, könnyen üríthető szemétgyűjtők. Eldobott szemét sehol! Jó volt látni.
Lassan elértük az első települést, ahol az emberek hétvégi házakat, kőházakat építettek. Itt fogadtunk egy iránybuszt – tömegközlekedés híján – és rövid utazás után megérkeztünk Petrozsénybe, ahol már várt bennünket az ATTA-tól Bogya Zoltán és az otthonról érkezett Pataki János, aki finom falatokkal kényeztetett bennünket. A katolikus lelkész úr biztosított részünkre szállást, konyhával, ahol gyorsan elfogyasztottuk az otthonról hozott babgulyást és disznótorost.
Vasárnap reggel a hazatérők búcsút vettek a továbbmenő túratársaiktól, megköszöntük a lelkész úrnak a pihenési lehetőséget és útnak indultunk.
A nyolc nap alatt a csapat kb. 120 km-t és 7500 m szintet teljesített. A Retyezát-hegységbe visszatérünk!

U.i.: A túra anyagi hátterének biztosítását szolgáló eddigi adományokat a szervezők és a résztvevők nagy tisztelettel megköszönik és kérik e sorok olvasóit, hogy lehetőségeikhez képest további támogatásaikkal segítsék a túra sikerét! Nincs még jó minőségű videókameránk, amellyel a televízióban is bemutatható felvételeket tudnánk készíteni. A teljes távot teljesítő gerinccsapat ellátása kb. két hónapra biztosított. Nagy segítség lenne magas energiatartalmú, tartós élelmiszerek biztosítása.

MINDEN SEGÍTSÉGET KÖSZÖNÜNK

Kárpát-Koszorú Nemzetközi Túramozgalom

(a Duna TV Heti Hírmondó c. adásában 2004. május 2-án elhangzott adás ….egy kicsit kibővítve)

Május 1-én, Magyarország Európai Uniós csatlakozásának napján indult útnak az az öt tagú magashegyi túravezetőkből (Mályi József, Vámos László, Csima Mihály, Mocsári László – mindannyian a Magyarországi Kárpát-Egyesület tagjai, valamint Ratiu Krisztián, az Erdélyi Kárpát-Egyesület Gutin osztályának tagja) álló csoport, amely közel öt hónapon át a Kárpátok gerincén végighaladva hét országot érintve 2500 km-t fog végiggyalogolni. Az expedíció a Kárpát-Koszorú Nemzetközi Túramozgalom nevet viseli. Az útvonal 29 szakaszból áll, ami azt jelenti, hogy 6-8 naponként bárki csatlakozhat a gerinccsapathoz egy-két napra vagy akár több hétre is. A feltétel, hogy megfelelő felszereléssel és jó erőnléttel rendelkezzék. A nemzetközi jelleg abból is adódik, hogy a Magyarországi Kárpát- Egyesület mellett társszervezők is vannak: Romániából az Erdélyi Kárpát-Egyesület, Ukrajnából a Kárpátaljai Cserkész Szövetség és Szlovákiából a Kassai Kárpát-Egyesület. Hivatásos hegymászók, amatőr természetjárók és lelkes támogatók csoportja jött el arra a kis ünnepségre, melynek helyszíne az orsovai Duna-part volt.
Április 30-án, péntek délután Boţilă Marian, az orsovai Polgármesteri Hivatal titkára köszöntötte az egybegyűlteket a Duna-part melletti parkban, majd Mályi József, a túramozgalom vezetője beszélt röviden a rendezvényről. Az Erdélyi Kárpát-Egyesület elnökének, Lukács Józsefnek üzenetét Veres Ágnes, az EKE titkára tolmácsolta. Végül, de nem utolsósorban Erőss Zsolt, a Mount-Everest első magyar megmászója nyilatkozott a nagyszabású expedícióról. A megnyitón két személlyel képviseltette magát a kolozsvári alpinista- és turistafelszerelést gyártó-forgalmazó ATTA cég, amely teljes felszerelést (hátizsák, hálózsák, esőálló öltözék) biztosított a gerinccsapat öt állandó tagjának, emellett vállalta a szükséges élelmiszer és felszerelés kiszállításának biztosítását a csatlakozási pontokhoz. Már az indulás napján a Kárpátok déli lábánál, Orsován 25 turista (13 magyarországi és 12 erdélyi) csatlakozott a gerinccsapathoz, elkísérve őket Herkulesfürdőig, egy

MÁLYI JÓZSEF, a Magyarországi Kárpát-Egyesület alelnöke, Kárpát-Koszorú Nemzetközi Túramozgalom vezetője:
”Akkor lesz eredményes, hogyha nagyon sokan részt vesznek benne, akkor lesz eredményes, hogyha túránk eredményeképpen egyre többen fognak a Kárpátokba ellátogatni, akkor lesz eredményes hogyha túránk esetleg eszköz lehet abban, hogy észrevegyék, hogy turistaházakat kell a gerinc mentén építeni, nagyon kevés turistaház van. Akkor lesz eredményes a mi túránk, hogyha a gerincet kijelölik végig, turistajelzésekkel, hogy akik ezen végig akarnak menni, eltaláljanak egy adott pontól a következő pontig.“

Az öt tagú gerinccsapatban, amely végigjárja a 2500 km-es útvonalat helyet kapott a magyarországiak mellett egy erdélyi hegymászó is.

RATIU KRISZTIÁN, Erdélyi Kárpát-Egyesület, Gutin Osztály, Nagybánya:
”Itt nem csak a fizikai és pszichikai erőnlét számít. Kihívásnak tekintem azért mert csodálatos tájakon fogunk végiggyalogolni és olyan helyeken fogunk járni, ahol még érintetlen a természet.”

A figyelemfelkeltés végett az indulás időpontját úgy időzítették, hogy egybeessen tíz országnak az Európai Unióhoz való csatlakozásának napjával. A harminc tagú
induló csoportban ott volt Erőss Zsolt, a Mount-Everest első magyar meghódítója is.

ERŐSS ZSOLT, hegymászó:
”Hát azért bizonyos szempontból ez mint expedíció is nagyobb mint egy Himalájás expedíció. Nekünk a leghosszabb ilyen távollétünk otthonról az 100 nap volt, hát ez jóval hosszabb ennél és mindenképp így teljesítményben is egy eléggé jelentős teljesítmény. Ugye ez nem magashegyet céloz meg, hanem a körülöttünk levő Kárpát koszorút, ami nagyon szép fizikai teljesítmény és ugyanakkor kulturálisan is elég érdekes."



Kárpát-Koszorú Nemzetközi Túramozgalom

A Magyarországi Kárpát-Egyesület által szervezett Kárpát-Koszorú
Nemzetközi Túramozgalom célja a Kárpátok népszerusítése, a természeti
értékeken túlmenoen az itt élo népek különleges történelmi, kulturális és
népmuvészeti örökségének bemutatása. Az expedíció 2004. május 1-én indul
Orsováról, a Duna mellol, eloreláthatólag négy és fél hónapig tart, a
résztvevok szeptember 20. körül érkeznek meg Ausztriába, Hainburgba, a
Dunához. A gerinccsapat "törzse" egy négy-hatfos társaság, a csapathoz
hat - nyolcnaponként lehet csatlakozni, az ún. találkozási pontokon,
tetszoleges idotartamra.
Az indulás elotti napon, április 30-án lesz a túramozgalom hivatalos
megnyitója Orsován. A du. 4 órakor kezdodo ünnepségen részt vesznek az MKE
részérol Mályi József és Vámos László szervezok és résztvevok; Vesa Ioan,
Orsova polgármestere; a völgycsapat munkáját biztosító és a rendezvényt
nagymértékben támogató kolozsvári ATTA cég képviseloi; Eross Zsolt, a
Mount-Everest elso magyar megmászója; az elso gerinccsapat 20,
magyarországi és erdélyi tagja, valamint az Erdélyi Kárpát-Egyesület (az
expedíció erdélyi társszervezoje) képviseloi. A túra indulására
Magyarország Európai Unióhoz való csatlakozásának napján, május 1-én
szombaton reggel 8 órakor kerül sor.
A túráról bovebben a 0723-159000-as telefonszámon lehet érdeklodni.

Immár hetedik alkalommal rendezi az EKE Kolozsvári Osztálya a Jókai teljesítménytúrákat. Az idei rendezvényre 2004. május 1-én kerül sor, a következő útvonalakon:

Jókai 10: Monostori végállomás ì Gálcsere è Régi (bükki) menedékház ì Mikesi házak è Feleki gerinc ì Árpád csúcs. Távolság: 10 km, szintkülönbség: 450 m, szintidő: 3 óra. Részvételi díj: 200 Ft/fő.

Jókai 30: Bükki kemping ì Mikesi házak è Hordós kút è Tordatúr è Túri-hasadék pereme è Kőfejtő ì Köves-bérc ê Tordai-hasadék felső bejárata è át a Tordai-hasadékon ì Szind. Távolság: 31 km, szintkülönbség: 1162 m, szintidő 8˝ óra. Részvételi díj: 600 Ft/fő.

Jókai 55: Bükki kemping ì Mikesi házak è Hordós kút è Tordatúr è Túri-hasadék pereme è Római forrás î Szind è Szőke-domb î Vágottkő-erdeje (Vápa-völgye), Tordai–hasadéki menedékház è Tordai-hasadékon át é Hasadék mészkői pereme è Kápolnás/Monasztéria – tető è
új(ǂ) kolostor, Curmǎtura nyereg î Aranyos-völgye è Várfalva ì Székelykő nyereg ê Torockó. Távolság: 55 km, szintkülönbség: 2787 m, szintidő:13 óra. Részvételi díj: 600 Ft/fő.

Az idei, jubileumi rendezvény alkalmával (Jókai Mór halálának 100. évfordulója) első ízben rendezzük a Jókai 55-ös túrát, a Jókai 50-est felcserélendő. Az új teljesítménytúra az évente hűségesen visszatérő túrázók kérelmére, ezúttal áthalad a Tordai-hasadékon is. Alább közöljük a megváltozott (Tordai-hasadék – Curmǎtura nyereg), szakasz – piros sávon – rövid kalauzát:

Az V. E.P.- ellenőrző pont a Salvamont-nál (hegyimentők). Elhaladva az EKE volt Bors Mihály menedékháza mellett, behatolunk a Tordai-hasadékba. Az első hídon átkelve, jobbra fordulunk (itt az előző Jókai 50-es túrák útvonala balra, fel, a Mészkői erdőben folytatódott). További három hídon átkelve, 20-25 perc alatt a hasadék felső bejáratánál levő malom romjaihoz érünk. (új E.P.) Tovább a túlsó parton, a hasadék jobb oldalát másszuk meg. A jelzőoszlop szerint, a piros sáv jelzésen a kolostorig 5,6 km-es, 2 órányi út vár ránk. Meredeken fel az erdőben, 10-12 perc után ösvényünk betorkollik egy szélesebb ösvénybe, ahol balra térünk. Elhagyva egy kutat, egy kilátópont előtt a jobbra forduló emelkedőn további 20 perc alatt a következő jelzőoszlophoz érünk. Innen a piros pont jelzés a hasadék peremét követi. Mi jobbra a gerincúton, egyre ritkuló bokrok között, karrmezőn, mintegy 20 perc alatt a Monasztéria (Kápolnás)-tetőn levő ellenőrző ponthoz érünk (új E.P.). Innen, végig a már jó ideje látszó Székelykő irányába, mintegy ľ órán belül áthaladunk a magasfeszültség alatt, majd 10 perc múlva az új ortodox kolostorhoz (Sf. Mânăstire Schimbarea la faţă) érünk. Itt balra fordulva, a Curmătura nyeregig még van 5 perc (a régi VII. E.P.). Innen az út, az előző évekből ismert Jókai 50-es útvonalát követve, Várfalva irányába, az Aranyos-völgyébe ereszkedik alá.

A túrák teljesítését oklevéllel és kitűzővel ismerjük el. A részvételi díjból EKE tagoknak 50%-os kedvezmény. A túrán résztvevők, április 30-án Kolozsváron a Brassai Sámuel Líceum (Unitárius Kollégium) tornatermében szállhatnak meg, saját felszereléssel (kb. 200 Ft, helyben fizetve), a túra befejeztével Szinden, az EKE kulcsosházában (a szállásdíj befoglalva a részvételi díjba - Jókai 30-55). A Kolozsvár-Szind csomagszállítás biztosítva van (Jókai 30-55), a Torockó-Szind személyszállítás (Jókai 55 - a túra befejezte után, mikrobusszal, kb. 400 ft helyben fizetve).
Egyéb információk a túra főszervezőjénél:

B-dul 21 Decembrie nr. 34, et. I, ap.8, 400105 Cluj (Kolozsvár)

E-mail: tothpal.tamas@freemail.hu






Erdélyi Kárpát Egyesület: Oktató jellegû CD-lemezek

Száz-száz példányban fognak megjelenni azon oktató jellegû CD-lemezek,melyeket nemrégiben készített el az Erdélyi Kárpát Egyesület szatmári fiókja. Az oktatólemezeket a Tanfelügyelôség, a Megyei Tanács, a CREST Forrásközpont és az EKE egyik közös, humánerôforrás-fejlesztést célzó projektjének keretén belül készítették. Az egyesület környezetvédelem, valamint falu és ökoturizmus témakörben készítette el a líceumi oktatásban és a munkaerô-átképzésben egyaránt felhasználható anyagokat.
(Szatmári Friss Újság)

Ismét áldozatokat szedett a hegy. Vasárnap 3 nagybányai turistát sodort el a lavina a Gutin-hegységben, a Kakastaréjra vezetõ jelzett nyári úton. Az áldozatokat - Funeþan Doina, Paraschiv Adrian és Dobrican Daniel - valószínûleg evés közben, az erdõhatár utáni sziklák tövében található forrás mellõl sodorta el a lezúduló hótömeg. A terep és a hó kellõ ismeretével jelentõsen csökkenthetjük a veszélyességi tényezõt. A három turista ismerõje volt ennek a vidéknek, többször is jártak a Kakastaréjon, az EKE tagjai is találkoztak velük. Ezért is érthetetlen, miért nem figyeltek fel arra, hogy a fagyás, majd olvadás következtében kialakult az egyik legalattomosabb veszélyforrás. Sajnos rajtuk már nem lehet segíteni, az elkövetett hibák miatt esélyük sem volt a túlélésre. A nagybányai és kapnikbányai hegyimentõk már csak az élettelen testeket áshatták ki a hótömeg alól. Szívleljük meg az "öreg" turisták tanácsát, a hegyet soha nem tudjuk legyõzni, tiszteljük õt. (deák)

Olvasom a keddi napilapot. Címoldalán nagybetûs írás: "A Kakastaréj alatt három nagybányait hócsúszamlás temetett be", tovább kisbetûkkel "a hegyimentõk kettõt kiástak, a harmadikat keresik". A tragikus esetet hétfõ este a TV is mutatta. Hajmeresztõ eset. Idõnként hol itt, hol ott ismétlõdik.
A hegyjárás rajongói nyáron vagy télen elindulnak a kedvenc hegyek felé. Sokan vannak, akik nem értik, miért másszák az emberek a hegyet. Több oldaláról megvilágítva ez megmagyarázható, tehát létezik a hegyi vándorlásnak, természetjárásnak megfogalmazott igazolása. A hegy kultusza, járásának rendszere, szabályai, és hozzá viszonyulásunk, viselkedésünk próbaköve lehet általános mûveltségünknek. És végül, üggetlenül attól, hogy van vagy talán nincs kielégítõ, elfogadható meghatározás, a hegyjárás létezik és sajnos sok esetben a résztvevõk elkészületlenek.
A hegyjárás felajánlja a lehetõséget: a gyönyör és a varázs vagy a kiábrándulás és a csalódás között. Felajánlja választottainak az esélyt: a kemény erõpróba vagy a kényelem, a lelkesedés vagy közöny, a hírnév vagy bukás, a tartalmas, az eredményes élet, vagy a szánalmas halál között.
Van aki leginkább csak nyáron megy fel a hegyre, azt gondolva, hogy akkor nem lehet baj. Sajnos nyáron is léteznek hegyi veszélyek. A fogarasi havasok gerincösvényén a keresztek leginkább nyári keltezésûek. Hat évtizedes hegymászásaim során leginkább a téli túrázást kedveltem. A hegyek téli világának is megvan a maga különleges varázsa. A téli tájból ugyan hiányoznak a részletek, a tobzódó színek és formák gazdagsága, de a mindent beborító hótakaró csillogásában a hegy még hatalmasabbnak, esetenként a félelemmel párosult vonzás érzetével az egész táj még mérhetetlenebbnek tûnik. A hegy sikeres járásának feltétele az alapos felkészülés. Szerencsés körülmény volt számomra, hogy a szükséges felkészülés tudnivalóit a szebeni Vointa Alpinclub-ban sajátítottam el, majd velük a 60-as években az egy hetes Fogarasi-havasokbeli téli túrázások alkalmával.
A vasárnapi tragédia esetére visszatérve, hozzáfûzhetõ, hogy az Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE) Gutin Osztályának két tagja Csiki Árpád és Ratiu Krisztián is azon a napon a Gutin gerincét járta. Autóbusszal érkeztek, és a Gutin hágon leszállva, a Kakastaréj felé mentek, csakhogy õk letértek a nyári útról, és az erdõben, majd a borókás által lekötött havon jutottak fel a platóra. A Gutin meredélyén fókás léccel rövid zerpentinekben kapaszkodva, látták a lavinaveszély jeleit az erdõhatár vonala táján: az elõttük képzõdött repedést, és a kis hócsúszamlást is megkerülték. Közel 11 óra tájan felérkeztek, majd a gerincúton a csúcs felé mentek, de még ennek elõtte figyelgették a meredély alatti réteket, ahol látták azt a csoportot, akikkel együtt utaztak a buszban. Õk visszatérhettek, mert nem kapaszkodtak ki a tetõre. Aztán mobiljukon kapcsolatba kerültek a kapniki sípályával, ahol társaikkal a visszatérésrõl megállapodtak. Megnyugtató, hogy egyesületünk tagjai úgy tûnik, felkészülten járják a hegyet. Legalábbis ezen a helyi szinten. A hegyek veszélye, a veszélyhelyzet felismerése, megelõzése témája volt néhány elõadásunknak és megbeszélésünknek.
Az EKE tagsága a tapasztalatot igyekszik átadni. Sajnos sok esetben nem fogadják megfelelõ figyelemmel, érdeklõdéssel. A veszélyhelyzetet

Megtartotta idei rendes évi közgyulését a csíkszeredai Gentiana Természetjáró Egyesület. A beszámolók elhangzása nyomán kiderült, hogy az

  Egy neves gyergyói barlangász azt állítja, hogyha ezerszer megy ki kedvenc barlangjához, akkor is talál ott újat és csodálni valót.

Az eddigiektől eltérő programokkal és különleges  meglepetésekkel várjuk vendégeinket. Bár a 13 sokak szerint szerencsétlen szám, szeretnénk bebizonyítani, hogy a gyergyói tábor idejére a szerencse a mi oldalunkon lesz. Az Erdélyi Gyopár idei, a táborig megjelenő számaiban fogjuk közölni a négylevelű lóherével jelzett túraleírásokat és a részletes programot.

Az Európa közepén kimagasló, az Alpokat a Balkán-hegységgel összekötő lánchegység, a Kárpátok népszerűsítése, a természeti értékeken túlmenően az itt élő népek különleges történelmi, kulturális és népművészeti örökségének bemutatása. E nagyszerű magashegyi vándorlást bárki által, egyénileg is teljesíthető nemzetközi túramozgalommá, tömegsporttá szeretnénk kiszélesíteni. Célunk, hogy bemutassuk, érdemes a Kárpátok szinte érintetlen tájait felkeresni, bejárni. Távlati célunk egy tíz-tizenkét részes - a Kárpát-koszorút bemutató - ismeretterjesztő film készítése. E program részeként a gerincvándorlás eseményeit folyamatosan filmezzük, elsősorban a természeti értékekre és a túra tömegsport jellegére helyezve a hangsúlyt.

A rendezvény időpontja:
Magyarországgal együtt hét országot érint a Kárpátok koszorúja: Ausztriát, Csehországot, Szlovákiát, Lengyelországot, Ukrajnát és Romániát. A hét államból Ausztria az Európai Unió tagja, négy ország pedig 2004-ben csatlakozik a Közösséghez. Románia néhány éven belül szintén felvételt nyer. A rendezvény kezdetének a csatlakozás időpontját (2004. május 1.) választottuk, hogy ezzel is megmutassuk: a Kárpát-medence népei csodálatos természeti értékekkel, hagyományokkal és sokszínű kultúrával gazdagítják az Európai Közösséget.

A rendezvény menete:
2004. május 1-én indulunk Orsováról, a Duna mellől. A gerinccsapat "törzse" egy négy-hatfős társaság, amely a túravezetőkből és a filmet készítő operatőrből áll. A csapathoz hat - nyolcnaponként lehet csatlakozni, az ún. találkozási pontokon, tetszőleges időtartamra. Az egyes szakaszok, vagy akár a teljes útvonal bejárására bárki jelentkezhet, aki megfelelő felszereléssel és jó erőnléttel rendelkezik. A találkozási pontokra Budapestről induló különjárati autóbusszal lehet majd ki-, illetve hazautazni. Ugyanezen autóbusz biztosítaná a folyamatosan túrázók utánpótlását. A túra előreláthatólag négy és fél hónapig tart, szeptember 20. körül érkezünk meg Ausztriába, Hainburgba, a Dunához. A rendezvényen résztvevők várható létszáma: 1500-2000 fő.

Az útvonal kijelölésénél a legfőbb szempont: a Kárpátokban húzható leghosszabb folyamatos vízválasztó vonal.

1.      május 1: Orsova - Herkulesfürdő, 1 nap; Mehádiai-hg.

2.      május 2-8: Herkulesfürdő - Petrozsény, 7 nap; Cserna- Godján- Retyezát-hg. Találkozási pont: Petrozsény, május 9-én.

3.      május 10-15: Petrozsény - Lotru-forrás - Vöröstorony-szoros, 6 nap; Páring- Lotru-hg. Találkozási pont: Cabana V. Oltului, május 16-án.

4.      május 17-23: Vöröstorony-szoros - Plaiul Foii, 7 nap; Fogarasi-havasok. Találkozási pont: Plaiul Foii, május 24-én.

5.      május 25-28: Plaiul Foii - Predeal, 4 nap; Királykő- Bucsecs-hg. Találkozási pont: Predeal, május 29-én.

6.      május 30-június 3: Predeal - Barátosi-hágó - Bodzaforduló, 5 nap; Brassói-havasok, Csukás-hg. Találkozási pont: Bodzaforduló, június 4-én.

7.      június 5-13: Bodzaforduló - Kommandó - Ojtozi-hágó - Rugát-tető - Gyimesi-hágó, 9 nap; Háromszéki-havasok, Nemere, Csíki-havasok. Találkozási pont: Bükkloka, június 14-én.

8.      június 15-19: Gyimesi-hágó - Borszéki-hágó, 5 nap; Csíki-havasok, Nagy-Hagymás-hg, Gyergyói-havasok. Találkozási pont: Borszéki-hágó, június 20-án.

9.      június 21-24: Borszéki-hágó - Borgói-hágó, 4 nap; Kelemen-havasok. Találkozási pont: Borgói hágó, június 25.én.

10.  június 26-július 1: Borgói-hágó - Radnai-hágó - Szetref-hágó, 6 nap; Borgói- Szuhárd-hg, Radnai-havasok. Találkozási pont: Szetref-hágó, július 2-án.

11.  július 3-8: Szetref-hágó - Cibles - Fenyves-tető - Rozsály - Nagybánya, 6 nap; Cibles- Lápos- Gutin-hg.

12.  július 9-10: Országhatár átlépése: vonattal Halminál, vagy Magyarországon keresztül Tiszabecsnél, utazás Rahóra. Találkozási pont: Rahó, július 10-én.

13.  július 11-15: Rahó - Pop-Iván - Csornahora - Hoverla - Tatár-hágó, 5 nap; Máramarosi-havasok. Találkozási pont: Tatár-hágó, július 16-án.

14.  július 17-22: Tatár-hágó - Fekete ág - Pántor-hágó - Szinevéri-tó, 6 nap; Máramarosi-havasok. Találkozási pont: Szinevéri-tó, július 23-án.

15.  július 24-29: Szinevéri-tó - Toronyai-hágó - Vereckei-hágó - Uzsoki-hágó, 6 nap; Keleti-Beszkidek.

16.  július 30: Országhatár átlépése: Ungvárnál Szlovákiába, Felsőnémeti. Utazás tovább Nova Sedlicáig. Találkozási pont: Nova Sedlicka, július

17.  július 31-augusztus 4: Nova Sedlicka - Kremenec - Duklai-hágó, 5 nap; Keleti- Beszkidek. Találkozási pont: Duklai hágó, augusztus 5-én.

18.  augusztus 6-11: Duklai-hágó - Ólubló, 6 nap; Erdős-Kárpátok. Találkozási pont: Ólubló, augusztus 12-én.

19.  augusztus 13-18: Ólubló -Zdiar - Podbanszkó, 6 nap; Szepesi-Magura, Magas-Tátra. Találkozási pont: Podbanszkó, augusztus 19-én.

20.  augusztus 20-23: Podbanszkó - Turdosín, 4 nap; Liptói-havasok. Találkozási pont: Turdosín, augusztus 24-én.

21.  augusztus 25-31: Turdosín - Cadca, 7 nap; Magas-Beszkidek, Találkozási pont: Cadca, szeptember 1-én.

22.  szeptember 2-10: Cadca - Srelenká, átlépés Csehországba - Zimáci, átlépés Szlovákiába - Myjava, 9 nap; Jávornik, Fehér-Kárpátok. Találkozási pont: Myjava, szeptember 11-én.

23.  szeptember 12-17: Myjava - Pozsony, átlépés Ausztriába, - Hainburg, 6 nap; Kis-Kárpátok, Hainburgi-rög.

24.  szeptember 18: A túra befejezése, hazautazás.

A Kárpát-Koszorú gerincvándorlást az európai túramozgalmak szerves részévé kívánjuk alakítani, hozzákapcsolni a többi Európai Hosszútávú Túrához, mint amilyen például a Spanyolországból induló és Görögországban végződő E 4 jelű túraút, melynek magyarországi szakasza az Országos Kéktúra útvonala.
A rendezvény mozgalommá válása esetén megélhetési forrást jelenthet az élénkülő turizmus, főleg azokon a vidékeken, ahol nincs más munkalehetőség. Ez a rendezvény az első lépés a fejlődés egyik lehetséges útján.

A Magyarországi Kárpát Egyesület 1873. augusztus 10-én alakult meg Ó-Tátrafüreden, a világon hetedik turistaegyesületként. Rövid időn belül országos jelentőségű szervezetté vált, számos turistaházat, létesítményt építtetett, utakat hozott létre, részt vett többek közt a Tátra feltárásában is. 1948-ban feloszlatták, vagyonát államosították.

Az Egyesület 1992-ben újjáalakult, jelenleg négy tagszervezete és kb. 200 tagja van. Működési területe országos, közhasznú szervezet.

Az Egyesület, tagszervezeteivel együtt, gazdag és változatos programokat kínál minden évben. A gyalogos, vízi, kerékpáros és barlangtúrákon kívül teljesítménytúrák szervezésében és lebonyolításában is részt vesz. Az egy-kétnapos túrákon kívül fontosak a nyári egy-kéthetes rendezvények is. Ilyenek pl. a Magas-Tátra jubileumi rendezvény, túra a Dolomitokban, Kárpátalján, a Radnai-havasokban, Herkulesfürdőn és környékén stb. Az Egyesület az "utánpótlásról" is gondoskodik: magashegyi túravezetői tanfolyamot, "házi" sziklamászó, gleccserjáró tanfolyamot is tartott az elmúlt években. Az Egyesület "társadalmi" munkából is kiveszi a részét: a börzsönyi Nagy-Hideghegyen a sípályák, síutak takarítását, karbantartását végzi.

Mályi József, hegymászó, magashegyi túravezető, az Első Kárpát-Koszorú expedíció vezetője és teljesítője, a Magyarországi Kárpát Egyesület alelnöke.

Vámos László, magashegyi túravezető, a Magyarországi Kárpát Egyesület alelnöke.

A rendezvénysorozat öt hónapon keresztül népszerűsíti a Kárpátok hegyeit, az ott élő népek kulturális örökségeit. Tevékenységünk reklámértéke nagy jelentőségű a régiókban tevékenykedő utazási irodáknak, sportszerforgalmazó cégeknek és a turizmust kiszolgáló vállalkozásoknak is. Érdemes az együttműködés útját közösen keresnünk. 

Tisztelettel kérjük a cégeket, vállalkozókat, alapítványokat - lehetőségeikhez mérten - támogassák e nemes vállalkozásunkat! Mivel Egyesületünk közhasznú szervezet, a támogatás összege - az idevonatkozó hatályos törvények szerint - az adóból jóváírható.

www.karpategyesulet.hu

e-mail: malyi@generalkaiser.hu e-mail: vamos.l@vnet.hu

- a kolozsvári EKE Gyalui havasok kiránulásáról (készitette Tóth Guttman Elemér Kolozsvár)
- fotóriport a bihari EKE által szervezett körösrévi barlangtúráról (készitette Balázs D. Attila - Transindex)

Romániai olvasóink előfizethetnek az Erdélyi Gyopárra.
Az előfizetés és postai díj ellenértéke:
-3 lapszámra: 65.000 lej; 6 lapszámra: 130.000 lej.

Magyarországi olvasóink Interneten a következő címen érdeklődhetnek:
Erdélyi Turizmus BT: www.erdelyiturizmus.hu ; mail@erdelyiturizmus.hu

Kérjük, hogy az elkészített színes és/vagy fekete-fehér reklámanyagot (*.cdr, *.tif, *.jpg, *.bmp formátumban) CD-n vagy e-mail-ben az alábbi címre küldjék:
e-mail: gyopar_reklam@yahoo.com
EKE - SCA, str. Iuliu Maniu nr. 7/5, CP 1/41, 3400 Kolozsvár (Cluj), Tel: 0723-159000.
Ugyanitt lehet érdeklődni a reklámozás feltételeiről is.
Megrendelésre mi is elkészítjük az Ön reklámját!